Fajnév: Echinopsis eyriesii
Fotó: Kiss Ármin
Gyűjtemény: Kiss Csaba
Echinopsis eyriesii (Turp.) Zucc.

Az Echinopsis nemzetségnevet Dr. Joseph Gerhard ZUCCARINI (1797. 08. 10. - 1848. 02. 18.) német botanikus, kaktuszkutató és fajleíró, a Müncheni Botanikai Egyetem professzora alkalmazta először. Zuccarini legismertebb felfedezése az Astrophytum asterias, de emellett a Mammillaria carnea, a M. uncinata és a Thelocactus leucacanthus leírása is az ő nevéhez fűződik. Zuccarini figyelmét felkeltette, hogy bizonyos kaktuszfajoknak igen hosszú (15-30 cm), bozontosan szőrös, nagy átmérőjű (8-15 cm), éjszaka nyíló virága fejlődik, mely kb. 1 nap alatt el is virít. E megfigyelés alapján 1837-ben az Echinocactus gyűjtőnemzetségtől leválasztotta ezt a csoportot és Echinopsis néven új nemzetséget hozott létre. E nemzetséghez kb. 50 évvel ezelőtt nagyjából 40 faj tartozott, ma már 56 fajt és 9 változatot tartanak nyilván, de volt, mikor különböző nemzetségek (Aylostera - ma Rebutia -, Cereus, Chamecereus, Lobivia, Pseudolobivia, Setiechinopsis, Soehrensia, Trichocereus) fajait összevonva kb. 150 fajból is állt. Az Echinopsis név két görög szó összevonásából kialakított tudományos kifejezés. Az első tag - echinos - jelentése (tarajos) sül, sün (talán tengerisünre is vonatkozhat). Az utótag - opsis - jelentése megjelenés, látszat, hasonlóság. Tehát az Echinopsis nemzetségnév jelentése: sünhöz hasonló kaktuszok, azaz sünkaktuszok.

Az eyriesii fajnév Pierre Jean Francois TURPIN (1775. 03. 11. - 1840. 05. 01.) francia botanikustól származik, aki a Calvados megyei Vire-ben született. 14 évesen besorozzák a Calvados-i zászlóaljhoz, majd 1794-ben 19 évesen Santo Domingoba hajózik. Itt ismerkedik meg egy botanikussal, bizonyos Poiteau úrral, akitől leckéket vesz botanikából. Az ismeretszerzések után a sziget növényvilágát tanulmányozza, majd visszautazik Franciaországba. A katonai parancsnokság engedélyével újra visszatér Santo Domingoba és folytatja a sziget flórájának kutatását. Anyagi támogatást kér az amerikai konzulátustól a gyűjtemény szállítmányozásához. Fáradságos munkával gazdag gyűjteményre tesz szert különféle növényekből, miközben rengeteg rajzot és vázlatot is készít megörökítendő a fellelt növényekről. Turpin szakképzett növényrajzoló is volt, mivel a fényképezés abban az időben még csak születőben volt (az első fényképezőgép 1839-ben készült). Amikor Turpin a Santo Domingo-i francia hadsereg Leclerc-expedíciójának a gyógyszerészeként tevékenykedett, lehetősége nyílott áthajózni az USA-ba és tanár lett New Orleans-ban valamint Philadelphiá-ban. Itt találkozott Alexander von Humboldt báróval, a német természettudóssal, akivel együtt utazott vissza Franciaországba. Később Humboldt több kiadványának képes illusztrációit készíti el. Turpin 3 saját könyve mellett rengeteg tudományos cikket is közölt, többek között ő írta le az Echinocactus eyriesii kaktuszfajt is. A fajnév a francia Le Havre kikötővárosból származó neves kaktuszgyűjtő, Alexandre EYRIES nevét viseli.

Az Echinopsis eyriesii egyedülálló vagy sarjadó. Kultúrában sosem magános, rendkívüli mértékben burjánzik. Kezdetben enyhén lapított gömb alakú, kissé benyomott tenyészcsúccsal, de idősebb (virágzó) korban hengeres törzsformát vesz fel. Ez a megnyúlt alak helytelen tartás mellett még fokozottabban jelentkezik és a sarjadzás is ekkor kezdődik el, főleg nitrogéndús (istállótrágyás) táptalaj esetén. Az eredeti leírás szerinti magassága 30 cm, átmérője 12-15 cm, de nem ritka az 50 cm feletti magasság, sőt az 1 m-nél nagyobb 20 cm átmérőjű egyed sem. Teste sötétzöld színű, tompa fényű. A túlzott erős napfény hatására égési foltok keletkeznek a bordák élén, a csúcson és a fiatal sarjak teljes felületén. Az idős növény a talaj közeli részén parásodásra hajlamos. Bordái határozottak, egyenes vagy kissé ferde lefutásúak, enyhén tompa élűek, aránylag keskeny dudorosak, 2-4 cm magasak, 2,5-3 cm szélesek, számuk 10-18 (28) db.
Areolái köralakúak, 5-7 mm méretűek, eleinte sárgásfehér színűek és gyapjasak, később szürkék és csupaszok lesznek. 1-1,5 cm-enként fejlődnek a bordák enyhe dudorain.
Tövisezettsége gyér és rövid. Egyik magyar nevét éppen e tulajdonsága révén kapta: "aprótövisű gömbkaktusz". Peremtövise 6-11 db, ami areolánként is változó. 2 mm hosszúak, kúpszerűen hegyesek, eleinte barnák, később szürkék lesznek. A fiatal areolákon még kevesebb, rövidebb és világosabb tövisek jelennek meg. 1-4 db középtövise "mindenben" egyezik a peremtövisekkel.
Virága fehér, tölcsér alakú, 17-25 cm hosszú, kb. 12 cm átmérőjű. (A rózsaszín virágú egy változat, de hibrid is lehet). Már 4-5 éves korukban, néha hamarabb is virágzóképesek. A virág az areola csúcsközeli pontjából fejlődik ki igen lassan, a bóbita megjelenésétől kezdődően több hét is eltelhet. Pár nappal a nyílás előtt igen hosszúra nyúlik a virágcső, néhány órával a virágzás előtt pedig a bimbó is látványosan megnő és a külső lepellevelek is "megszínesednek". A virágzás napnyugta után indul végső formáját hamar elnyeri és a hőmérséklettől függően kb. 24-36 óra alatt be is fejeződik. A virágzás fő időszaka május-július, de később is fejlődik virágbimbó, viszont már nem mindegyik tud kinyílni a teleltetés miatt. A virágcső a testmérethez képest igen hosszú, vastag, sárgászöld színű, pikkelylevelekkel borított, melyek hónaljában hosszú, sötétbarna vagy szürkésbarna szöszös szőrzet fejlődik. A magház zöld, szintén sűrűn sötéthajas, a virágzás során édes, mézszerű váladékot termel. Ez csak a virág felmetszése esetén látható és ízlelhető meg. A külső lepellevelek zöldessárgák, keskeny lándzsa alakúak, hegyes csúccsal. A belső lepellevelek szélesebb lándzsa alakúak, szintén hegyes csúccsal és fehér színűek. A porzószálak zöldessárgák, hosszúak, 2 porzókörben helyezkednek el. A felső porzókörben kb. 140 porzószál fejlődik körben és szabályosan, melyek hosszának nagy része (90-95 %) hozzánő a virágcső belső falához Ez a képződmény a torokhártya (hymen). Az alsó porzókörből fejlődő porzószálak (kb. 600 db) egy nyalábban a virágtölcsér alsó oldalában körbeölelik a bibeszálat A portok halvány krémsárga, a bibeszál és a bibe világossárga vagy fehér, mely kb. 12 ágra tagolódik. (Egy eredeti, 22 cm hosszú virágról készült metszeten jól szemléltethetők az előzőekben leírtak). A virág a nyílás kezdetén kellemes jázmin-, vagy fűszerillatú, az illat intenzitása másnapra jelentősen csökken. Megporzás vagy annak elmaradása esetén a virág gyorsan leszárad, melynek nedvét a kaktusz szükség esetén újra hasznosítja (visszaszívja). Az elszáradt virág hosszabb ideig rajta marad a termésen, míg meddőség esetén hamar leválik az areoláról.
Termése kb. 2-3 cm-es gömb vagy megnyúlt bogyó alakú. Felülete molyhos, beérve megszárad, majd felreped. A szétszóródó magok, (melyek kb. 1 mm nagyságúak, feketék és gödrös felületűek) körülötte, mint magoncok, új, önálló életet kezdenek. Élőhelye: Argentína, Dél-Brazília és Uruguay.
Gondozása: Aránylag lazaszerkezetű, jó vízáteresztő, enyhén savanyú kémhatású talajra van szüksége. Ültetőközegként használt akáclombtrágya kiváló, hátránya, hogy alacsony tápértéke miatt gyakrabban (kb. 2 évente) kell átültetni. A tenyészcsúcs világosabb zöld színe jelzi a tavaszi ébredést, ettől kezdve eleinte mérsékelt, később bővebb öntözés indokolt. A virágbimbók növekedésével a vízmennyiséget tovább növelhetjük, de jó, ha két öntözés között a talaj kissé kiszárad. Tenyészidőszakban a test mindig telt legyen. Ősszel fogjuk vissza az öntözést, télen tartsuk szárazon és hűvösen 5-8 C fok körül, lehetőleg világos helyen. Ha melegebb helyen és nyirkosan teleltetjük, ez a virágbőség rovására mehet. Tápoldatot csak keveset és ritkán adjunk, inkább olyat, amely a virágzást serkenti. A szaporítása, noha sarjjal egyszerűbb, magról történjen, mert a magról nevelt egyedek jobban virágoznak, és nem korcsosulnak tovább. A dugványozással történő szaporítás és a különböző Echinopsis fajok könnyű kereszteződése miatt, szinte minden előforduló egyed hibrid
Kártevők (atka, gomba, meztelencsiga, gyapjastetű, pajzstetű, penész stb.) ellen kaktuszszakkönyvekben leírt módon védekezhetünk.
Szinonimái: Echinopsis turbinata, E. gemmata, E. pudantii E. eyriesii v. pudantii, Echinocactus eyriesii, Cereus eyriesii, C. turbinatus

Érdekességek:
Angol nyelvterületen Pink Easter Lily Cactus. (Rózsaszín Húsvéti Liliomkaktusz néven ismerik fehér virága ellenére). A németek Seeigelkaktus - tengerisünkaktusz - néven is emlegetik az Igelkaktus mellett, de parasztkaktusznak is nevezik, akárcsak mi magyarok. Az Echinopsis fajok, közöttük az E. eyriesii is, nem a töviseikkel, hanem a hatalmas, kellemes illatú virágaikkal hívják fel magukra a figyelmet. Kultúrában, a túl erős napfénynek kitett kaktusz az árnyékos oldalon indítja a virágbimbókat, kevés fény esetén a napfényes oldalon, optimális fényviszonyok mellett (mint az élőhelyén) egyenletesen fejlődnek a virágbimbók (saját megfigyelés). Akárhonnan is fejlődjön a virág, minden esetben inkább dél, esetleg dél-nyugat irányba néz. Nappali fotózás, bemutatás, beporzás esetére a virágzás időtartama hűtéssel és fénycsökkentéssel meghosszabbítható akár egy egész nappal is (pl. pince, garázs, alagsor, sűrű növényzet alatt stb.)! Hazánkban ez a legrégebben ismert kaktusz, a nem gyűjtők körében pedig a legnépszerűbb. Majd minden háznál megtalálható, talán annál is, aki a kaktuszokat nem is nagyon kedveli. A föld hátán is megél, szinte kipusztíthatatlan, már-már a kaktuszok "tarackja". Nem szükséges hozzá nagy szakértelem, különleges bánásmód, még a "laikus" növénykedvelőnél is virágzik, vagyis a könnyű tartás, egyszerű szaporítás, de nem kevésbé a rendkívül szép, nagy és kellemes illatú virág miatt ily népszerű. Nagyon sokan e kaktusz miatt lettek "kaktuszosok"! Méltatlanul mellőzött a gyűjtök körében, sőt a kaktuszirodalomban is! A hónap növényei közül az MKOE honlapján és a Katusz-Világ szakmai tájékoztatóban egyaránt ez az első térhatású "tér-kép" kaktuszról. Kb. 10 éves, 50 cm méretű Echinopsis eyriesii kaktusztelep, mely 24 órán belül egyszerre 2005-ben 29, 2006-ban 36! db virágot hozott. Ezért az élményért érdemes tartani!