Mint minden pingvin, ez a faj is a tenger közelében él, csak fészkelni jár a partra. A vadon élő populációk 2/3-a Chile, fennmaradó része pedig Peru csendes-óceáni partvidékén és szigetein fordul elő, a déli szélesség 5–42° között, zömmel a trópusi éghajlati övben. Ennél északabbra csak az Egyenlítő mentén élő galápagosi pingvin fordul elő a pingvinek csoportján belül.

A délebbre előforduló Magellán-pingvinekhez nagyon hasonló Humboldt-pingvinek átlagosan 70 centiméter hosszúak, testtömegük pedig 4 kilogramm. Hátuk, szárnyuk és csőrük fekete, szemük vörösesbarna, hasuk fehér. A toroknál egyetlen vastag fehér sávból indulnak ki a részben szemekhez, részben a has fehér foltjával párhuzamosan futó csíkok, szemben a Magellán-pingvin két elkülönülő sávjával. A Humboldt-pingvin csőre is erősebb rokonáénál, körülötte csupasz, rózsaszín folt látható, amelynek a hőszabályozásban van nagy szerepe.

Úszó Humboldt-pingvin

A kifejlett példányok a part közelében keresik táplálékukat, amely különféle halakból (szardella, szardínia, pejerrey, Normanichthys crockeri, makrélacsukák stb.), rákokból és tintahalakból áll. A vadászatra leginkább 60 méterrel a tengerszint alatti mélységig terjedő sávban kerül sor, de már feljegyeztek 150 méteres merülést is.

Költési időszakban a kolóniát ritkán hagyják el 35 kilométernél nagyobb távolságra a táplálékot kereső felnőttek, de a téli időszakban több száz kilométeres vándorutakat tehetnek meg a nyílt vízen, mielőtt visszatérnének a telepre.

Kedvező körülmények esetén gyakran két fészekaljat is felnevelnek a szülők egy költési szezonban. Mivel a költés és fiókanevelés 5 hónapig, a vedlés pedig 2 hónapig tart, a szülők gyakran egész évben költőhelyeik közelében maradnak. A vedlésre január-februárban kerül sor, előtte és utána két hétig a kifejlett állatok intenzíven táplálkoznak, hogy a költés és a vedlés során elvesztett súlyt visszaszerezhessék.

A Humboldt-pingvinek szaporodása bármikor bekövetkezhet március és december között, bár helytől függően két csúcsidőszak jellemző (április-május és szeptember-október). A monogám pár sok esetben ragaszkodik régi, mélyedésekben és hasadékokban berendezett fészkéhez, ahova a tojó 2–4 napos eltéréssel két tojást rak. A költés 40–42 napig tart, és mindkét szülő kiveszi belőle a részét, míg párjuk táplálékért jár.

A néhány napos eltéréssel kikelő fiókák naponta kapnak táplálékot szüleiktől. A rohamosan növekvő utódokat eleinte felül barnásszürke, alul krémszínű „köztes” tollazat borítja, amely kiválóan hőszigeteli őket, így szüleik minden energiájukat a táplálékkeresésre fordíthatják.

A fiókák végül 10–12 hetesen elhagyják szüleiket, és több hónapon keresztül róják a tengert. Ekkor már nagyon hasonlítanak szüleikre, bár a fekete csík hiányzik a hason és alapvetően fakóbb színűek. Kétéves korukra válnak ivaréretté, és akár 30 évig is élhetnek állatkerti körülmények között.

Ma a faj vadonban előforduló állományának összlétszáma mintegy 12 000 példányra tehető, és rohamosan csökken. Ez leginkább az ipari méretű guanó-gyűjtéssel, a zsákmányállatok mind intenzívebb halászatával és a rengeteg hálókba gabalyodott pingvin pusztulásával magyarázható. A kolóniák különösen érzékenyen reagálnak az ún. ENSO-ra (El Niño Southern Oscillation), ami hosszú ideig tartó táplálékhiányt okozhat, de a fészkelőtelepeket is elmoshatja a sok esőzés.