Kardvirág a természetben

A kardvirág (Gladiolus) nemzetség legtöbb faja a tropikus Afrikában és Dél-Afrikában él, de előfordul Eurázsiában és Dél-Európában is. Több mint 250 fajuk és több ezer keresztezett fajtájuk létezik, melyek hét Afrikában élő botanikai fajtól származtathatóak (Gladiolus cardinals, G. carneus, G. cruentus, G. dalenii, G. opposittiflorus, G. papilio és G. tristis). Mindösszesen 10 faj él Eurázsiában, mint pl. a lápréteken élő réti kardvirág (Gladiolus imbricatus) és a mocsári kardvirág (Gladiolus palustris), amely hazánkban is megtalálható szigorúan védett faj.

A kardvirág dísznövény-történelme a múlt századra nyúlik vissza, amikor James Colville angol botanikus 1823-ban létrehozta az első keresztezett hibridet. Hagymagumós fajok, amelyek nem vagy csak részben télállóak. Nem bírják a telet az afrikai fajok és hibridek - a legtöbb kereskedelemben kapható kardvirág ide tartozik -, míg részben télállóak az eurázsiai fajok.

Minden fajra jellemző, hogy kard alakú leveleket és füzérszerű virágzatot hoznak. Napos fekvést és homokos, tápanyagban gazdag, de jó vízelvezetésű talajt kívánnak. Nyáron öntözést és a magas fajták kitámasztást igényelnek. A termesztett hibridek könnyen virágzóak, vágott virágnak kiválóan alkalmasak, de a botanikai fajok sokszor nehezen virágoztathatóak, ezért csak gyűjtők számára lehetnek érdekesek. Ültetésük március végétől, április elejétől lehetséges szabadföldbe és ezután kb. 80-90 nappal később virágoznak.

A magvetéssel vagy gumók oldalán megjelenő fiatal hagymagumókkal könnyen szaporíthatóak és már második-harmadik évben van rá esély, hogy a növény virágozzon. A magokat ültessük el április elején, jól szellőző, homokos talajba, amikor az éjszakai hőmérséklet már 10 fok felett van. Tartsuk a földet nedvesen, majd nyár végén csökkentsük a vízellátást. A fiókhagymákat - mint ahogy a nagy hagymákat is elvirágzás után - ősszel szedjük ki a gumókat, szárítsuk meg, lehetőség szerint gombaölő szerekkel kezeljük, majd levegős, hűvös, száraz helyen teleltessük.