Az aranysakál (Canis aureus) az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjéhez, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjához tartozó faj. Magyar népi neve 'csikasz', de a 'nádi farkas' és a (például a Toldiban szereplő) 'toportyánféreg' is ezt az állatot jelöli.

Európa délkeleti részén, Észak-Afrikában és Ázsia mediterrán jellegű vidékein él. Bár kevesen tudják, de Közép-Európában, többek között Magyarországon is igen gyakori volt a 19-20. század-ban, 1989-ben a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján még mint Magyarországon kihalt faj szerepelt, de a '90-es években a volt Jugoszláviában folyó háborúk miatt fokozatosan újra megjelent a déli megyékben.

A sztyeppék, fákkal tarkított puszták, bokorerdők és félsivatagok lakója. Az aranysakál a farkas szubtrópusi - trópusi megfelelője. Kerüli a trópusi esőerdőket, ami elsősorban az ottani kevés táplálékkal függ össze.

Egy kifejlett állat teste 70–105 centiméter, farka körülbelül 25 centiméter, marmagassága 38–50 centiméter, súlya 7–15 kilogramm körüli, a kanok körülbelül. 15%-kal nehezebbek. Izmos lába a farkasokéhoz hasonlóan igen alkalmas hosszan tartó üldözésre, így a 40 km/h sebességet akár egy órán át is képes tartani. Bundája világosabb és barnásabb színezetű nagyobb rokonáénál, farka és hasi oldala szürkésfehér. Füle a rövid szőrzet közt nagyobbnak hat, mint a farkasé, amely különösen télen, illetve az északi állományoknál alig áll ki a bundából. Hangja: elnyújtott üvöltés, rövid, vonyító és ugató hangok. Állkapcsa sokkal finomabb és gyengébb, mint a farkasé.

Kisebb állatokat önállóan is képes elejteni, de ezzel a lehetőséggel ritkán él, inkább csapatokba verődik és antilopokat, gazellákat zsákmányol. Ha nem jut táplálékhoz, a dögökre is ráfanyalodik, olykor az emberi települések közelébe is merészkedik némi hús reményében.

Az emberi üldöztetéstől eltekintve az aranysakál legnagyobb ellensége a farkas. Ahol mindkettő előfordul, a sakál csak nagyon szórványosan és visszavonultan marad fenn.

A Balkánon élő állományok téli falkáiban január-februárban alakulnak ki a párok, amelyek tagjai nagyon szorosan, nemritkán életre szólóan összetartanak. A nőstények 9 hónaposan, a hímek 2 évesen ivarérettek. Csak a domináns hím és nőstény szaporodik. A 62 napos vemhesség végén a nőstény 3-6, de kivételesen akár 8 kölyköt hoz a világra. Ezek erősen emlékeztetnek a házikutyakölykökre, és mint azok, sok gondoskodásban részesülnek. Életük első két hetét a vackon töltik, ami gyakran egy föld alatti járat. Itt először tejet kapnak, de a második hét után már az anyjuk által visszaöklendezett, előemésztett táplálékot is. A kan egyre nagyobb részt vállal a fiatalok felneveléséből. Azok néhány hetes korukban már a vacok előtt játszanak. Puha, szürke-szürkésbarna bundájukról ismerhetők fel, amit egy hónaposan már az öregkori szőrzetre váltanak le.

Állatkertekben gyakran látható.