A jaguár (Panthera onca) a macskafélék egy nagytestű, Dél- és Közép-Amerika trópusi és szubtrópusi területein elterjedt faja. Közeli rokonságban áll az Óvilágban élő nagymacskákkal, köztük az oroszlánnal, tigrissel és leopárddal.^[1]

A jaguár az Újvilágban élő legnagyobb és legerősebb macskaféle és az egyetlen faj a párducformák alcsaládjából (Pantherinae), amelyik Amerikában fordul elő.

A jaguár hasonlít a leopárdhoz, ám robusztusabb testfelépítésű, és nagyobb foltok díszítik bundáját.

A gepárd (Acinonyx jubatus) a macskafélék családjába tartozó Acinonyx nembe tartozó egyetlen élő faj. Jellegzetes ragadozó, mely lopakodás vagy falkában vadászás helyett inkább gyorsasági fölényét kihasználva ejti el áldozatát. A leggyorsabb szárazföldi emlősként rövid távon elérheti akár a 110 km/óra sebességet is.

A gepárd nagyon izmos, bár a teste karcsúnak és törékenynek tűnik. Mellkasa domború, míg a hasa mélyen behúzott. Kis feje, rövid orra és magasan ülő szemei, kis kerek fülei és a maximális oxigénbevitelhez nagy orrlyukai vannak.

A hiúzfajok elterjedési területe egykor az északi félteke szárazföldjeinek tekintélyes hányadát magába foglalta, manapság Ázsia bizonyos területein, Alaszkában, Kanadában és az USA nyugati területein, valamint Európában honos, de a legtöbb területen ritka, gyér az állománya. A Kárpát-medence területén előforduló, vadon élő hiúzok a kárpáti hiúz (Lynx lynx carpathica) alfajába tartoznak. A kárpáti hiúzok Magyarország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Ukrajna és a balkáni országok erdőségeiben élnek.

A petymegek törzse erősen megnyúlt, talpukon csupasz hosszanti csík követhető végig, mellső és hátsó lábaikon egyaránt öt ujjuk van, karmaikat vissza tudják húzni, farkuk hosszú, fülük középnagy. Végbéltájékukon kis mirigytasakuk van, aminek két különvált levezető csatornája a végbélnyílás két oldalán nyílik.

A petymegek fajait alaktanilag három típusba oszthatjuk:

• A G. tigrina típus fajainak szőre rövid, sörényük nincs, lábaik világosak és törzsükön nagy foltokat viselnek, amelyek közepe mindig világosabb.

Az óriáspanda (Ailuropoda melanoleuca), eredeti rendszertani nevén Ursus melanoleuca (fekete-fehér medve), vagy bambuszmedve a medvefélék (Ursidae) családjába tartozó emlős. Elterjedése csak maradványfoltokra korlátozódik Közép- és Dél-Kínában.

Az óriáspanda táplálékának 98%-a bambusz, bár méz, tojás, hal, jamszgyökér és egyéb is szerepel az étlapján. Könnyedén felismerhető a szemét, fülét és kerek testét körülvevő nagy fekete foltjairól. Az óriáspanda veszélyeztetett állat, mintegy 1600-3000 egyed él szabadon Kínában.

A vörös macskamedve vagy kis panda (Ailurus fulgens) a ragadozók rendjének macskamedvefélék (Ailuridae) családjába tartozó egyetlen ma élő faj.

A macskamedve név a kínai nyelvből származik, ahol az állat neve xiao xiong mao (kínai: 小熊貓, magyar népszerű átírás: hsziao hsziungmao), ami „kis medvemacskát” jelent. A „kis” jelző az óriáspandától való megkülönböztetésre szolgál (kínaiul da xiong mao, ta hsziung-mao, azaz „nagy medvemacska”). A „medvemacska”, „macskamedve” nevet az állat valószínűleg annak köszönheti, hogy medvére emlékeztető külseje mellett ugyanolyan jól mászik fára és ugyanúgy nyalogatja tisztára magát, mint a macska.

A mosómedve (Procyon lotor) egy közismert, csíkos farkú és jellegzetes banditamaszkot viselő mindenevő, amely remekül alkalmazkodott az emberek közelségéhez. Eredetileg Amerika lakója, de elvadult példányai Európa területén is életképes populációkat hoztak létre. Ami a nevét illeti, táplálékát valóban szokta tisztogatni, de a medvefélékhez nincs szorosabb köze.

A mosómedve hazája eredetileg Észak- és Közép-Amerika; Kanada, az USA és Mexikó vízközeli vidékein fordul elő, illetve bárhol, ahol emberek élnek.

Csak Ázsia középső részén, Észak-Indiában, illetve Tibetben, a Himalája hegységeiben fordul elő (erre utal a fajneve is), de látták már a tajga környékén is. Kedveli az erdős területeket, de nagyobb – akár 4–5000 m-es magasságokba is felhatol.

A kifejlett állat teste 130-190 centiméter, súlya 110-150 kilogramm. Legjellegzetesebb vonása, melyről a nevét is kapta, a mellső két végtagja felett lentről felfelé elvékonyodó fehér V alakú sáv.

A jegesmedve (Ursus maritimus, korábban Thalarctos maritimus) a ragadozók rendjébe, ezen belül a medvefélék családjába tartozó, az Északi-sarkvidéken élő emlősfaj, rendjének második legnagyobb tagja.

A jegesmedve elterjedési területe az Északi-sarkvidék jégmezőinek déli része. A legtöbb jegesmedve szinte sohasem teszi a lábát igazi szárazföldre, többségük egész életét a sarkvidék befagyott vizein, a lassan sodródó jégmezőkön tölti. Csak a párzásnál mennek stabil helyre.

A barna medve (gyakran egybeírva barnamedve; Ursus arctos) a medvefélék (Ursidae) családjának legsikeresebb faja, az egyik legnagyobb termetű szárazföldi ragadozó

Az eurázsiai kontinens mintegy felén, továbbá Alaszkában, valamint az USA és Kanada nyugati részén is megtalálhatjuk. Mexikóból és az Atlasz-hegység vidékéről (ahol két különálló alfaja élt) mára kihalt. Különböző alfajai rendkívül változatos élőhelyekhez alkalmazkodtak a félsivatagoktól a magashegységeken át a tundráig; az alfajok testfelépítése, mérete és viselkedése egyaránt jelentősen különbözik.

A foltos hiéna hajdan hatalmas területen élt, a pleisztocénban még szerte Eurázsiában előfordult. Kihalásának, kiszorulásának oka máig sem tisztázott. Ma Afrikában (főleg Kelet-Afrikában) a Szaharától délre a nyílt, füves puszták és bozótosok lakója. Akár 4000 m-ig is felhúzódik, de a sűrű trópusi esőerdőket kerüli.

Külseje a többi hiénaféléhez hasonlóan kutyaszerű. Orra megnyúlt, sárgás bundáját sötétebb, ovális foltok pettyezik.

Testtömege 0,8-1,5 kilogramm, testhossza 30-40 centiméter,farka 18-30 centméter hosszú. Szőrzete sárgás-homokszínű, hasoldalát, pofáját és fülének belső oldalát azonban fehéresszürke szőrszálak fedik. A sivatagi róka a legkisebb kutyaféle, törékeny alkatához hatalmas fülek párosulnak, amelyek a hőháztartásában játszanak fontos szerepet.

A sivatagi róka fülei sokak szerint azért nőttek nagyra, hogy az állat fülein keresztül hőt adjon le. A sivatagi róka azonban a forróság elől kotorékába húzódik, s csak éjszaka merészkedik elő.

A dingó (Canis lupus dingo) az emlősök (Mammalia) osztályába a ragadozók (Carnivora) rendjébe a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó farkas (Canis lupus) alfaja.

Feltehetően a házikutyából visszavadult fajta, mely a kutatók feltételezése szerint valamikor az emberek révén érkezett e földrészre, évezredek óta vadon él Ausztrália területén, de előfordul Délkelet-Ázsiában is.

Teste 45-55 centiméter magasságú, 80-100 centiméter hosszú, súlya 10 kilogramm körül van.

Az aranysakál (Canis aureus) az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjéhez, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjához tartozó faj. Magyar népi neve 'csikasz', de a 'nádi farkas' és a (például a Toldiban szereplő) 'toportyánféreg' is ezt az állatot jelöli.

Európa délkeleti részén, Észak-Afrikában és Ázsia mediterrán jellegű vidékein él. Bár kevesen tudják, de Közép-Európában, többek között Magyarországon is igen gyakori volt a 19-20.

Észak-afrikai és arábiai sivatagok éjjel aktív, rendkívül gyors mozgású lakója. Lakóhelyei a nyílt, száraz síkságok, homokos sztyeppék és sivatagok. A talajban sokszorosan elágazó, mély folyosókat ás, ahova a legkisebb veszély esetén menekül.

Színe alkalmazkodott a sivatag homokjához. Háta szürkés zsemleszínű, hasa fehér. Farka felül halványsárga, alul fehér; végén fekete-fehér bojt van. Szőre finom tapintású, selymes.

A kifejlett állatok hossza 10-12 centiméter, míg farkuk akár 20-25 centiméteres is lehet.

Az eurázsiai vagy európai vagy közönséges hód (Castor fiber) Eurázsia legnagyobb, jellegzetes rágcsálófaja. Állománya a 19. században jelentősen megfogyatkozott, jelenleg Európában a védelmi intézkedéseknek köszönhetően állományszáma növekvőben van, az ázsiai populációk azonban továbbra is veszélynek vannak kitéve.

A faj kiválóan alkalmazkodott a vízi életmódhoz, élőhelye a fás vízpart. A Brit-szigetekről a 16. században kipusztult és számos helyen megritkult.

Az arany aguti más néven közönséges aguti (Dasyprocta leporina) az emlősök (Mammalia) osztályának a rágcsálók (Rodentia) rendjéhez, ezen belül az agutifélék (Dasyproctidae) családjához tartozó faj.

Dél-Amerika északkeleti részén fordul elő. Brazília, Francia Guyana, Guyana, Suriname, Trinidad és Tobago és Venezuela területén honos. Betelepítették a Dominikai Közösségben, Grenadán és az Amerikai Virgin-szigeteken.

Az arany aguti trópusi esőerdők lakója.

A tarajos sül (Hystrix cristata) az emlősök (Mammalia) osztályának a rágcsálók (Rodentia) rendjéhez, ezen belül a gyalogsülfélék (Hystricidae) családjához tartozó faj.

Észak-Afrikában a Szaharán kívül mindenütt elterjedt. Előfordul Olaszország déli területein és Szicíliában is, ahová valószínűleg az ókori rómaiak vitték magukkal. Lehetséges, hogy Albánia és a volt Jugoszlávia területén is előfordul. Ma a megfelelő búvóhelyet kínáló területeken, bokrokkal borított sziklás lejtőkön, elvadult kertekben vagy a régi mezőgazdasági kultúrák szegélyein meglehetősen elszigetelt állományokban él.

A háromujjú lajhár vagy más néven ai (Bradypus tridactylus) az emlősök (Mammalia) osztályának a vendégízületesek (Xenarthra) öregrendjéhez és a szőrös vendégízületesek (Pilosa) rendjéhez, ezen belül a lajhárok (Folivora) alrendjéhez és a háromujjú lajhárfélék (Bradypodidae) családjához tartozó faj.

A háromujjú lajhár elterjedési területe Dél-Venezuela és Észak-Brazília közé esik.

Az állat fej-törzs-hossza 40-75 centiméter, farokhossza 3-9 centiméter és testtömege 2,3-5,5 kilogramm. Bundája színe szürkésbarna.

A gorilla nem fejlődési vonala mintegy 7 millió éve vált külön az emberekétől (és a csimpánzokétól). Két fajuk a nyugati gorilla (Gorilla gorilla) és a keleti gorilla (Gorilla beringei). A nyugati gorillák Nyugat- és Közép-Afrika trópusi esőerdőiben élnek Nigériától Kongóig, míg a keletiek Közép- és Kelet-Afrika egyes területei (Kelet-Kongó, Ruanda, Uganda) esőerdeiben. A hegyi gorillák, amelyeket Dian Fossey és a róla készült Gorillák a ködben című életrajzi film tett híressé, a keleti gorillák egyik alfaja (Gorilla beringei beringei).

Az orangután (Pongo) az embertől legtávolabb álló emberszabású majmok neme. Fejlődési vonala (Ponginae) alcsalád) mintegy 14 millió éve vált el a többi emberszabásúétól (Homininae és Dryopithecinae alcsaládok). Neve malájul erdei embert jelent. Az indonéz bennszülöttek félték és tisztelték, egyes törzseknél a férfiasság próbája volt egy kifejlett hím legyőzése kézitusában.

A közelmúltig két alfajt különböztettek meg, a szumátrai orangutánt (Pongo pygmaeus abelii) és a borneói orangutánt (Pongo pygmaeus pygmaeus).

A fehérkezű gibbon (Hylobates lar) a gibbonfélék családjához tartozó Hylobates nem legismertebb faja.

Egykor Délkelet-Ázsia hatalmas trópusi erdőiben élt Burmától a Maláj-félszigeten át a Nagy-Szunda-szigetekig. Ahogy az erdők nagy része eltűnt, velük a gibbon népesség is felaprózódott, sok helyen megcsappant vagy kipusztult.

Feje és törzse együtt mintegy 50 cm hosszú, súlya 4–5,5 kg; farkuk nincs. Az egyetlen kölyök 7 hónap vemhesség után születik, anyja 4–7 hónapos koráig szoptatja.

A borneói nagyorrúmajmot régebben a Semnopithecus (hulmán) nembe sorolták. Egyedi megkülönböztető ismérve a hímek jócskán megnagyobbodott, esetenként 17 cm-nél is hosszabb orra. E testi sajátosság evolúciós előnye tisztázatlan; valószínűsítik, hogy a hosszú, elnyújtott, zengő orrhang képzéséhez kellhet. A nőstények és a fiatalok orra kisebb, felálló és pisze.

Az egyik legnagyobb fán élő majom. A hím 66–76, a nőstény 53–61 centiméterre nőhet. A hímek tömege általában 11–22,5 kg között mozog, a nőstények csak ritkán érik el a 11 kg-ot.

A mandrill (Mandrillus sphinx) a cerkóffélék családjába (Cercopithecidae), azon belül pedig a cerkófmajomformák alcsaládjába (Cercopithecinae) tartozó faj.

A páviánok közeli rokona, de sok tulajdonsága eltér azoktól. Legközelebbi rokonával a drillel együtt alkotja a Mandrillus nemet. Az emberszabású majmok után ez a legnagyobb ma élő majomfaj.

Kevés feltűnőbb majomfaj létezik, mint a mandrill, amelyet könnyű megismerni orrpajzsának, orrnyergének és ajkainak élénkpiros színéről, valamint az arcorr két oldalán megfigyelhető, hosszanti barázdáktól tagolt világoskék mezőről.

A galléros pávián (Papio hamadryas, másképp Papio hamadryas hamadryas) az öt páviánfaj – más megközelítésben egyetlen faj alfajai – legismertebbike. A többi, egyöntetűen barna páviánnal ellentétben a galléros pávián hímjei kirívó ezüstszürke szőrzettel rendelkeznek, mely méretei és alakja révén az állat névadója is lett. A galléros páviánt nem csak szőrzete, hanem rokonaihoz viszonyítottan rendkívül komplex szociális berendezkedése is különlegessé teszi.

A rhesus majom másnéven rhesus makákó (Macaca mulatta) az egyik legismertebb óvilági majomfaj.

Indiában, Bangladesben, Pakisztánban, Nepálban, Thaiföldön, Afganisztánban, Vietnamban és Dél-Kínában honos.

A hímek testhossza 53 cm, a nőstények testhossza 47 cm. A hímek testtömege 7.7 kg, a nőstények testtömege 5.3 kg.

A vemhesség 164.-dik napján a nőstény átlagosan 1 kölyöknek ad életet.

A fehérpamacsos selyemmajom vagy más néven közönséges selyemmajom (Callithrix jacchus) a csuklyásmajomfélék (Cebidae) családjába és azon belül a karmosmajomformák (Callitrichinae) alcsaládjába tartozó faj.

Családjából ez a leginkább ismert faj.

14-18 centiméter hosszú és 400 gramm súlyú. Teste foltos szürkésbarna, feje búbja feketés, a homlokán fehér folttal. Jellemzői a hosszú, fehér fülbojtok megléte. Farka szürke-fehér gyűrűs.

Az Atlanti-erdőség parti- és galériaerdeiben és bozótos szavannáin élő, igen jól alkalmazkodó faj.

 Ausztrália füves területeinek, szavannáinak, bozótosainak lakója.

Jelenleg az emu a világ második legnagyobb madara. Magassága 160-180 centiméter, 50-60 kilogramm súlyú. A tojók valamivel nagyobbak a hímeknél. A három ujjban végződő igen erőteljes lábainak köszönhetően 50 km/h sebességgel is tud futni. Csűdjük szarupikkelyekkel borítottak. Lapos szegycsontjuknak köszönhetően röpképtelen madarak. Hosszú, szürkésbarna durva lecsüngő tollai elrejtik nagyrészt visszafejlődött szárnyait.

 Ausztrália északi részén, Pápua Új-Guineában és az Indonéziához tartozó Aru- és Seram szigetek sűrű erdőiben él. Az egyetlen futómadár, amely a síkság helyett a trópusi esőerdők sűrű aljnövényzetében él.

Magassága 130-170 centiméter, súlya 17-70 kilogramm. A fején található sisak nagy segítség az erdőben való közlekedésben. Durva, szőrszerű tollai feketék, arca zöldeskék, a fej hátulsó része zöld, a nyak elől ibolyás, hátul lakkvörös, az irisz vörösbarna, csőre rövid.