A nílusi víziló egy nagyméretű, Afrikában élő, növényevő emlősfaj. Egyike a két élő és három vagy négy valaha létező vízilófélének (Hippopotamidae). Nevük ellenére nem a lovak a legközelebbi rokonaik. Nem is a sertésfélék, amire utalhatna a bikák röfögésre emlékeztető hangja is, bár sokáig ez az álláspont tartotta magát a tudósok között. Meglepő módon ugyanis a cetek (Cetacea) a legközelebbi rokonaik, ezt a DNS-ek összehasonlításával sikerült alátámasztani. (A legújabb genetikai alapú rendszertan a párosujjú patásokat és a ceteket a Cetartiodactyla nevű új rendbe sorolja, ami azonban még nem terjedt el eléggé, ezért a ceteket továbbra is a hagyományos Cetacea rendben tárgyaljuk.) Még meglepőbb azonban, hogy Ernst Haeckel 1866-ban kiadott törzsfája a vízilovakat a cetek közeli rokonaiként ábrázolja. Máig sem tudni, Häeckel hogyan jutott erre a (helyes) következtetésre.

Magyarországon négy állatkertben él nílusi víziló: A Budapesti Állatkertben két tehén él, Tücsök és Jusztina, anya és lánya. A Debreceni Állatkert ben egy pár (Szigfrid és Linda) él, mindkettőjük budapesti származású. A Pécsi Állatkertben szintén egy pár él, a debreceni születésű, ivartalanított bika, Bálint és 2007-ben érkezett párja, Ágnes. Az Abonyi Magánállatkertben jelenleg egy bikaborjú látható. Buborék 2008-ban született Pécsett, Bálint és Ágnes első – és egyetlen – közös borjaként és 2008 decemberében került Abonyba.

Az utolsó jégkorszak előtt Észak-Afrikában és Európában is sok helyütt éltek. Hidegebb éghajlaton is honosak voltak, ha a víz télen sem fagyott be. Ma már Egyiptomból is eltűnt, ahol a történelmi időkben még nagy számban megtalálható volt. Bár nílusi vízilónak hívjuk, mára már a Nílusból is kihalt. Ma már csak nagyobb tavakban, gyenge sodrású folyamokban él, illetve ezek partján.

Uganda, Szudán, a Kongói Demokratikus Köztársaság északi részének, Etiópia, Gambia, Tanzánia, Mozambik, Botswana, Dél-afrikai Köztársaság, Zambia és Zimbabwe tavaiban, folyóiban lelhető fel.

Átlagosan 3,5 m hosszú, 1,5 m marmagasságú és 3200 kg testtömegű állat (a legnagyobb példány, amelyről hiteles adatok állnak rendelkezésre, a Londoni Állatkertben élt, tömege 4800 kg volt). Nagyjából ugyanolyanok a méretei, mint a fehér orrszarvúnak, ezért vitatkozni lehet azon, hogy az elefánt után melyik a második legnagyobb szárazföldi állat. Teste csaknem teljesen csupasz, de a farok végén egyfajta szőrbojt figyelhető meg és erős szőrszálak vannak a szájnyílás környékén is. Hatalmas szájában több fog is agyarrá módosult, amelyek nem ritkán 25–30 cm hosszúra is megnőhetnek.

A hímek egész életük során nőnek, míg a nőstények 25 éves korukra általában elérik végleges méretüket. A tehenek kisebbek, mint a bikák, tömegük csak ritkán haladja meg az 1500 kg-ot. Nagy tömegük ellenére is gyorsabban futnak az embernél.

A szemük, a fülük és az orruk is a koponya tetején találhatók, így nem kell kiemelni a fejüket a vízből, hogy lássanak, halljanak, illetve levegőt tudjanak venni. Így védekeznek a napsütés ellen, valamint egyéb módon, amit szokás olykor „véres verejtéknek” nevezni, noha ez se nem vér, se nem verejték. Ez az anyag színtelenül választódik ki az állat testfelületére, ott narancssárgás-vöröses színű lesz percek alatt, majd végül bebarnul.

Sok jellemzőjük van, ami a speciális vízi életmódra utal. A csupasz test, a faggyúmirigyek hiánya, az úszóhártya stb.

Nappal tipikusan alszanak, éjszaka aktívak, ekkor keresik táplálékukat. Szinte kizárólag növényeket esznek, de újabb kutatások szerint olykor állati eredetű táplálék is kerül a többrekeszes gyomrukba. Aszály idején képesek akár 50 km-t is megtenni naponta, hogy táplálékot keressenek. Átlagosan 50 kg-ot esznek naponta.

A sekély vizeket kedvelik, és bár úgy tűnik, hogy úsznak, többnyire állnak a vízfenéken.

A kifejlett állatok 3-5 percenként jönnek fel a felszínre levegőt venni, ez a borjak esetében 2-3 perc. Ez a folyamat automatikus, olyannyira, hogy a víz alatt alszanak, és ekkor is a felszínre bukkannak a megfelelő időközönként anélkül, hogy felébrednének. Víz alá merüléskor orrnyílásukat bezárják.

Általában ártalmatlan állatok, de veszélyessé válhatnak, ha elvágják a vízhez visszavezető útvonalukat, vagy veszélyeztetve érzik kicsinyüket.

Az egész év során képesek szaporodni, de februárban és augusztusban erősen megnő a teherbe esések száma, aminek következtében az esős időszakban, vagyis októberben és áprilisban legnagyobb a születések száma. A tehén 3 napig tüzel, ezalatt kell a bikának megtermékenyítenie. A vemhesség 227-240 napig tart. Az újszülött a víz alatt jön a világra, 27 és 50 kg közti tömeggel. Torpedószerűen lökődnek ki anyjuk testéből. Szinte mindig egy utód születik, de megfigyeltek már ikerszülést is. A hímek 6 és 14, a nőstények 7 és 15 éves koruk között érik el az ivarérettséget. A borjak 6-9 hónapos korukig szopnak, többnyire a víz alatt, de megfigyeltek már parton szopó kicsiket is. A kis vízilovak rendszeresen láthatók a mamájuk hátán, ha a víz még túl mélynek bizonyul a számukra. Egyébként a víziló előbb tanul meg úszni, mint járni.

Víziló a Pécsi Állatkertben

Vastag bőréből készül a hírhedt vízilóbőr korbács, amely sok afrikai ország rendőrségénél még ma is rendszeresítve van.