Európában és Nyugat-Ázsiában honos. Betelepítették a következő területekre is: Izland, Feröer, Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-afrikai Köztársaság.

Természetétől fogva vándormadár, télen 1000 km-nél többet is megtehet, hogy Európa enyhébb területein teleljen. A parkokba betelepített példányai gyakran a nagyvárosok be nem fagyott vizein maradnak, ahol mindig van, aki eteti őket.

Egykor a mocsarakban és vizekben gazdag Közép-Európában mindenütt honos lehetett, de mivel vadászattal és tojásgyűjtéssel könnyű kiirtani, az ember valószínűleg már korán visszaszorította, és feltehetőleg csak Észak-Európa járhatatlan mocsaraiban maradt fenn. Az elmúlt évszázadokban ismét telepítettek hattyúkat a parkok halastavaira, ma a tavak díszét képezik. A hattyú álló vagy lassan folyó vizeken költ, gazdag táplálékforrásokra van szüksége vízinövények vagy etetés formájában.

Egyike a legnagyobb röpképes madaraknak, testhossza 145-160 centiméter, szárnya fesztávolsága 208-238 centiméteres, a hím testtömege 9-14 kilogramm, a tojó kisebb 7-11 kilogramm közötti. Tollazata tiszta fehér. Szeme barna, csőre vörös, nevét adó bütyke és kantárja fekete, lába barnásfekete vagy tiszta fekete, nagy széles úszóhártyával ellátottak.A bütyök a hímnél jobban fejlett, mint a tojónál. Repüléskor evezőtollai messziről hallható fütyülő hangot adnak.

Egy felnőtt

és egy fiatal példány

Tápláléka vízinövények részeiből és magvaiból, rovarokból, férgekből, kagylókból, apró kétéltűekből és halakból áll. Hosszú nyakával mélyről tépi táplálékát, ahol a récék már nem jelentenek konkurenciát. A bütykös hattyú akár 50 évig is elél, de csak kevesen érik meg a 7 évnél idősebb kort.

Az ivarérettséget 2-3 éves korban éri el. Monogámiában él. A téli hónapokban minden évben nászhangulatba jön a hattyúpár, ilyenkor szorosan egymás mellé úsznak és azonos ütemben mozgatják nyakukat, oldalra hajtják fejüket, meghajolnak és vízbe mártják csőrüket, nemritkán a partner nyakát átkulcsolva. Párzásra hívásként a tojó laposan elnyújtja nyakát a víz felett, a hím a hátára mászik, súlyával a víz alá nyomja, és csőrével kapaszkodik partnerébe. A párzás alatt a tojó hangos szörcsögést hallat. Utána mindketten felegyenesednek, és látványosan leeresztik csőrüket. A hattyúpár hűséges költőterületéhez, körülbelül a hóolvadástói kezdve elűzi a többi hattyút területéről. A fenyegetés legenyhébb formája a szárnycsapkodás, az erősebben fenyegető hattyú erősen hátrahúzott nyakkal gyorsan ráúszik ellenfelére, végül a vetélytársak megragadják egymás nyakát, és szárnyukkal csapkodva próbálják eltolni vagy a víz alá nyomni a másikat. Eközben sok tollat kitépnek, és komoly sérüléseket is okozhatnak. A költési időszak márciustól júniusig tart. A fészket csak a tojó építi, növényi részeket szaggat le, és ezeket maga mögé teszi. Ezt az egyszerű mozdulatot többször megismételve végül nagy halom alakul ki. A tojó a fészekalj felének lerakásakor kezd kotlani. A hím a fészek közelében őrködik. A félvad hattyú a fészek mellett az embert is megtámadja, teljes magasságában felágaskodik, és félelmetesen csapkod szárnyaival. Ha látja, hogy ellensége nem menekül el, akkor feladja és visszavonul. Sekély tavak nádasainak szélén, nádszálakból és gyékényből rakott kupacra rakja 6–8 szennyesfehér vagy szennyes halványzöld tojását. 34-38 napig költ, fiókái fél fészekhagyók. A fiókákat mindkét szülő vezeti, a pár rendszeresen a hátára is veszi őket. A kis bütykös hattyúk 3-4 hónapos korban válnak önállóvá, de még egy éven keresztül a szülők közelében maradnak. A vadhattyúfiókák szürke pelyhesek, a tenyésztett fajták fiókái viszont fehérek, vagy részben fehérek, részben szürkék. A vadhattyúk fiatalkori tollazata is szürke. Csak a következő vedlés után lesznek fehérek és egyidejűleg ivarérettek.

Fészkén kotló madár

és a kikelt fiókák