A túzok (Otis tarda) a madarak osztályának a darualakúak (Gruiformes) rendjébe a túzokfélék (Otitidae) családjába tartozó Otis nem egyetlen faja. Óvatos madár. Méretre körülbelül akkora, mint egy pulyka, ennek ellenére tud kitartóan repülni, de erős futólábával nyílt vidékek jellegzetes földlakó madara. Külsejére jellemző a szürkésbarna tollazat piszkosfehér mellrésszel.

Élőhelye a füves puszta, a nagyobb gabona és kukoricatáblák, de óvatos, rejtőzködő életmódja (és a jelentősen lecsökkent egyedszám) miatt nagyon ritkán látható. A nagy túzok ma is él Magyarországon, Oroszországban, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Szlovákiában, a Keleti-tenger déli partjain, Közép- és Kelet-Ázsiában. Angliában 1838-ban ejtették el utolsó példányát. Európai egyedszámát 15 ezerre becsülik, a legnagyobb számban Spanyolországban találhatók.

A legnagyobb egybefüggő európai udvarló- és fészkelőhely Magyarországon található.^[1] Főleg Dévaványa közelében, a dévaványai túzokrezervátumban (Körös–Maros Nemzeti Park) fordul elő, de él nagy túzok a Hortobágyon, a Nagykunságon és a Nagy-Sárréten is.

A 2010. tavaszi számlálás 1481 nagy túzokot regisztrált^[2], ami nagy csökkenést jelent a második világháború előtti 10-12 ezres egyedszámról, de azt is jelzi, hogy az utóbbi évtizedekben az állomány stabilizálódott. (Az 1893 és 1900 közt kiadott Pallas nagy lexikona még így ír a nagy túzokról: "Alföldi rónáinkon seregesen tanyázik.") A Dévaványai-síkon 559 példányt figyeltek meg, ebből 293 volt a kakasok száma (ez jelzi az ivararány és a monogámia helyreállását a vadászat betiltása után). A Dunavölgyi síkság állománya 478 volt. A Hortobágyon és a Nagykunságban 147 egyed került a számlálók elé.

Országos túzokszinkron adatok: 2005: 1254 pld. 2006: 1294 pld. 2007: 1283 pld. 2008: 1378 pld.

• Otis tarda tarda Európa, Észak-nyugat-Afrika, Kis-Ázsia, Belső-Ázsia
• Otis tarda dybowskii Kelet-Ázsia

Az egyik legnagyobb termetű túzokféle (bár a nagy indiai túzok nála is nagyobb), szárnyfesztávolsága elérheti a 2,5 métert is. A kakas magassága mintegy 100 centiméter és elérheti a 18 kilogrammos súlyt is, de a tyúk átlagosan csak 4,5 kg.

A nagy túzokra jellemző a torok két oldalán, az alsó csőrkáva tövénél található, foszlott fehér dísztollszálakból álló bajusz. Háta vöröses árnyalatú barnássárga, fekete és világos harántsávokkal, hogy az éppen költő madarat ne fedezzék fel a ragadozók, hasa fehér, melltájéka világosbarna. Amikor a madár násztollazatot ölt, nyakpajzsa is van. Lábán csak 3 ujj van, amelyeket hatszögletű szarupikkelyek borítanak.

A túzok számára fontos a zavartalanság. Ennek ellenére kultúrakövető faj, kedveli a mezőgazdasági területeket, különösen a repcét, hereféléket, lucernát, az őszi gabonaféléket, amikben jól elrejtőzhet. Fészkét is a termesztett növények közé rakja. Dürgőhelynek azonban a réteket, alacsony füves területeket választja, táplálkozni is kijár ide. Fészkei a mezőgazdasági művelés miatt állandó veszélyben vannak. Kedvenc élőhelyei a mozaikos, gyepekkel és mezőgazdaságilag művelt területekkel váltakozó, jól belátható, erdőkkel nem tagolt területek.

Mindenevő, nagyobb részt fűfélékkel táplálkozik, de jelentős arányban fogyaszt rovarokat, csigákat, férgeket, különböző magvakat, sőt rágcsálókat vagy kisebb madarakat is elfogyaszt néha. Az állati és növényi eredetű táplálék aránya szezonálisan változó, tavasszal és nyár elején jórészt növényi táplálékot fogyaszt, nyár végén (termésbetakarítás és a rovarok mennyiségének növekedése miatt) jóval több az étrendjén belül a rovarok aránya, ősz vége felé (a rovarok eltűnésével) megint a növényi táplálék válik kizárólagossá (elhullott magvak, repcelevél). A fiatal túzokok a felnőtt példányokkal ellentétben eleinte csak ízeltlábúakkal táplálkoznak, és csak fokozatosan térnek át a növényi étrendre. Téli táplálékában nagyon fontos szerepet játszik a repce.

Közvetlenül a szaporodási idő előtt, a kifejlett kakasok nagy kiterjedésű territóriumot foglalnak el. Különböző hangokkal, önmutogató, fenyegető magatartással próbálják megfélemlíteni riválisaikat. A tojók felé jellegzetes táncot lejtenek. Fejüket hátrahajtják, faroktollaikat felmerevítik, szárnyaikat kifordítják, torokzacskóikat felfújják. Ezeket a tevékenységeket nevezzük dürgésnek.

A tojó a földön kisebb mélyedést váj és fűvel béleli ki. Fészekalja 2-3 szürkészöld, barna foltos tojás. A költési idő 20-28 nap. A csibék fészekhagyók, néhány óra elteltével követik a tojót, mely még 4-6 hétig gondoskodik róluk. Mivel csak egyszer költenek évente és kevés tojásuk van, ezért reprodukciós képességük nagyon gyenge.

A Nemzetközi Madárvédelmi Tanács (International Council for Bird Preservation, ICBP) túzokvédelmi csoportja a különösen veszélyeztetett túzokfajok közé sorolta a reznekkel együtt. Fokozottan védett, évszázadok óta fogyatkozó egyedszámú faj. Legnagyobb populációja Spanyolországban és Oroszországban él, Magyarországon állománya mintegy 1400-1500 példány a legutóbbi számlálások szerint (a '70-es években még 3500 körül volt). (A másik Magyarországon is ritkán előforduló, de a múlt században még költő túzokféle a reznek.)

A túzok Magyarországon 1970 óta fokozottan védett, eszmei értéke a legmagasabb kategóriát jelentő egymillió forint.

Túzok közelről

A populáció passzív védelem eszközeivel nem megőrizhető, ezért aktív módszerekkel óvják. Az így védett terület 2006 nyarára megközelítette az 1500 hektárt. A LIFE Túzokvédelmi Program keretében megvásárolt földeken túzokvédelmi szakemberek irányítják a területkezelést, gyepesítést, lucerna és repce telepítést és egyéb munkákat. Az 1975-ben létesült dévaványai túzokrezervátumban a túzokfiókák mesterséges nevelése folyik. Megmentik a természetes élőhelyén nem megvédhető fészekaljakat és az ezekből származó túzokcsibéket felnevelik és visszajuttatják a természetbe.

A Hortobágyi Nemzeti Parkban 80 kilométer hosszúságban föld alá helyezik az elektromos vezetékeket, más vezetékekre pedig felszerelnek a Firefly, azaz "Szentjánosbogár" nevű fluoreszkáló eszközökből. A túzok ugyanis nagy teste ellenére nagy sebességgel repül – elérheti a 60 kilométer/órát is –, a vezetékek pedig pont a szokott repülési magasságában helyezkednek el. A rosszul navigáló madár számára az ütközés csaknem minden esetben csonkolásos sérüléssel és halállal végződik. Erre a problémára az irányította rá a figyelmet, hogy 2000-ben, illetve 2003-ban így vesztette életét az ugyanabból a fészekből származó két rendkívül ritka albínó túzok. A "szentjánosbogarakból" csak a legveszélyeztetettebb pontokra jut.