A törpe kecskék, amint azt Pechuel-Loesche leírja, kicsi termetük ellenére hihetetlen bátorságot tanúsítanak. Ők egymásért is helyt állanak és a legjobb juhászkutyát is menekülésre kényszerítik.

Duerst szerint Arábiában, Indiában és Szibériában is vannak törpe kecskék. Európában a rézkorszakban a tőzegi kecske helyére egy nagyobb szarvú kecske lép. Egyes példányok, amint azt Schoetensack kimutatta, már a kőkorszak végén is megjelentek.

A mai közép- és északeurópai kecskéknek bizonyára ez a törzsanyjuk; a mai német kecskefajták is idetartoznak. A német kecskéket még most is szarvatlanul tenyésztik, vagy legalább is néhány év előtt még így tenyésztették. Egy fajtát, amely szín tekintetében eléggé közel áll a bezoár kecskéhez, feketeerdővidéki kecskének nevezik; ez a Feketeerdő völgyeiben, a Nekár és Dunavidékén honos. A rövid és fényes bunda színe őzbarna, az oldalakon világosabb, a has fehéres. A hátán egy fekete csík fut végig, éppígy az oldalán és első lábain is. A homlok mindegyik oldalán a szemen is keresztülvonuló fehér csík látható. Nyakukon bőrcsüngő „kecskecsengetyűk” fordulnak elő. Évi tejhozama 600–700 literre tehető. Ezek a kecskék, mint igen hasznos állatok szerepelnek, amelyek még 14–16 éves korukban is jó tejelők. Szín tekintetében a mos leírt kecske a harzvidéki kecskéhez hasonlít, amely azonban csak ritkán rövidszőrű, rendesen középhosszú szőrzetet visel.

A német tenyésztés koronája azonban a lagensalcai kecske. Ez tiszta fehér, rövidszőrű és szarvatlan; előfordulnak azonban hosszúszőrű és színes példányok is. A finom, puha szőrön keresztül látszik rózsaszín bőre. Feje eléggé hosszas, homloka négyszögletes, szemei nagyok, csillogók és barátságos tekintetűek. A hosszú erőteljes fülek felállók, majd előre fordulók; nyaka hosszú és vékony, a mellkas keskeny, de mély. Lábai vékonyak, de jó állásúak. Az egész állat külseje tetszetős. A tejjegyek pompásan fejlettek: a tőgy széles és mély, a csecsbimbók hosszúak. Néha egy pár tejet adó álcsecsbimbó is kifejlődött. Az évi tejmennyiség átlagban 500–900 liter, de ennek kétszerese is előfordul. Szaporasága jó. Általában 2–4 gidát ellik. A bak súlya 75, a nőstényé 50 kg.

A langensalcai kecske nagyon hasonlít a svájci saanen-völgyi kecskéhez, amelyet éppen ezért sokáig – mindenesetre helytelenül – ez utóbbi leszármazottjának tartottak. A svájci saanen-völgyi kecske egyike a leghíresebb kecskefajtáknak, amelyet gyakran visznek be Németországba a német kecskefajták nemesítésére. Ez igen nagy fajta, amelynek vállmagassága 78–93 cm, súlya pedig 70–90 kg. Mint a langensalcai kecske, ez is hófehér. A tőgye feltűnően nagy, mindkét fele oly erősen fejlett, hogy hátsó lábainak különösen jó állásúaknak kell lenniök, hogy elférjen közöttük. A hosszú, nem nagyon erős nyakat bőrcsengettyűk díszítik. A fej hosszú és széles, nevezetesen az orr és a száj feltűnően széles. Az aránylag hosszú fülek lefelé lógnak, amit azonban nem szívesen látnak a tenyésztők. A szőr hosszúsága fajták szerint különböző.