A világon a legelterjedtebb kis testű húsfajta. Kinemesítése angol tenyésztők nevéhez fűződik. A tehén élőtömege 500-600 kg között van. Színeződése jellegzetes, szabályos tarka. (Az élénkpiros állatok feje, martájéka, hasalja és farokbojtja fehér.) Igénytelen, a gyenge minőségű legelőkön is megél, ezért elsősorban a szélsőséges klímájú, más szarvasmarhával nem hasznosítható területek marhája. A vágottáru minősége kifogásolható, mert korán faggyúsodik, és a faggyút elsősorban a hasűrbe és a bőr alá raktározza.

Az észak-amerikai kontinens északi és középső területén a tejtermelés századfordulóra jelentősen fejlődött, és ebben kiemelkedő szerepe volt az előző évszázadban lebonyolított holland feketetarka lapálymarha importnak. A frízlandi és holstein-vesztfáliai területről az észak-amerikai kontinensre bevitt állományokat "holstein-fríz" elnevezéssel illették és tartották nyilván. A tenyésztésben a respiratórius típus kialakításán, nagy tejtermelő képesség fejlesztésén fáradoztak.

A magyar tarka szarvasmarha, vagy régebbi elnevezésével magyar pirostarka, egy kettős hasznosítású (tej- és hústermelő), Magyarországon kialakult marhafajta. Őshonos, törvényileg védett háziállataink közé tartozik.

Története 

Az első nyugati fajták (például a szimentáli) már a 18. században, a bajor telepesekkel együtt megérkeztek Magyarországra. A 19. század első felében a kimondottan hústermelő marhának számító magyar szürkemarha helyett igény jelentkezett egy elsősorban tejtermelő szarvasmarhafajta iránt.

A magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürke marha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik. A fajta létszáma a mélypontját a hatvanas években érte el, azóta egyre emelkedik. Húsa finom rostú, igen ízletes és garantáltan BSE-, azaz kergemarhakór-mentes,^[1] de az állatot ma elsősorban turistalátványosságként tartják.

Előfordulása 

Mint vadon élő állat, Ázsia magas hegyeit lakja, nevezetesen Tibet és Közép-Kína magasabb területein, Közép-Ázsia fensíkján honos, 5000 méter fölé is felhatol.

Megjelenése 

Hengeres szarva először kifelé, azután előre és felfelé, illetőleg a vége ki- és hátrafelé hajlik. Fülei kicsinyek. Szőrzete hosszú fürtökben lóg alá, majdnem a földet éri. Farka olyan, mint a lóé. Színe barnásfekete, háta hosszában ezüstszürke sávval. Leginkább a szarvasmarhára hasonlít.

A vízibivaly (Bubalus bubalis vagy Bubalus bubalus, régebben Bos bubalus) a szarvasmarha rokonfajainak egyike. Három genetikailag eltérő alfaja ismert, a vadbivaly (Bubalus bubalis arnee), a Bubalus bubalis bubalis és a Bubalus bubalis carabanesis. A két utóbbit régebben egyazon alfajnak tekintették házibivaly (Bos bubalus domesticus) néven. A vízibivaly alfajait olykor két vagy három külön fajnak tartják Bubalus arnee és Bubalus domesticus, illetve Bubalus arnee, Bubalus bubalus és Bubalus carabanesis néven.

A magyar racka juh (régebben hortobágyi racka juh, Ovis aries strepsiceros Hortobágyiensis) régi magyar juhfajta, amely egyes elképzelések szerint a honfoglalás óta a magyarok társa volt. Sokáig az alföldi birkapásztorok meghatározó állata volt, mára azonban a magyarországi összállományban a többi hagyományos fajtával (cigája, cikta) együtt sem tesz ki 5%-ot példányszámuk.

Története 

A rackajuhok őse az arkal (Ovis vignei var. arkal), ez az egyetlen nagy testű vadjuh, amelynek hosszú farka van, és Délnyugat-Ázsiában élt, ahol a juhok háziasítása végbement.

Az első angórakecskéket V. Károly német-római császár, spanyol uralkodó idejében, 1554 körül hozták be Európába. Az angórakecske rendkívül hosszú gyapja az ún. moher (angolszász nyelvterületen Mohair). Rendkívül érzékeny kecskefajta, ezért nem volt sikeres az európai háziasítása. Fokozottan ki van téve a külső parazitáknak sűrű gyapja miatt. Nem túlzottan szapora fajta. A táplálása nem egyszerű feladat, helytelen táplálás esetén a gyapja könnyen lerövidül.

A törpe kecskék, amint azt Pechuel-Loesche leírja, kicsi termetük ellenére hihetetlen bátorságot tanúsítanak. Ők egymásért is helyt állanak és a legjobb juhászkutyát is menekülésre kényszerítik.

Duerst szerint Arábiában, Indiában és Szibériában is vannak törpe kecskék. Európában a rézkorszakban a tőzegi kecske helyére egy nagyobb szarvú kecske lép. Egyes példányok, amint azt Schoetensack kimutatta, már a kőkorszak végén is megjelentek.

A mai közép- és északeurópai kecskéknek bizonyára ez a törzsanyjuk; a mai német kecskefajták is idetartoznak.

Kifejezetten tejelő fajta, erőteljes, robosztus testalkat jellemzi. Kifejlett korban a bakok testtömege 80–90 kg, a marmagassága 80 cm feletti. Anyáknál a testtömeg 45 kg feletti, a marmagasság 60–80 cm, a törzshosszúság 65–80 cm. A szőr rövid, egyöntetűen fehér színű. A fej lehet szarvalt vagy szarvatlan, a nyakon függelékes vagy anélküli, szakállas vagy szakálltalan. A homlok széles és lapos, az orrvonal csaknem egyenes, a fülek vízszintesnél lentebb nem lóghatnak.

Az eddig tárgyalt szarvasokkal a lábalkatra nézve megegyezik a taránd, rénszarvas (Rangifer H. Sm.), viszont az agancs alakjánál fogva a következőkhöz csatlakoznak. Másrészt oly sok sajátos ismertetőjele van, hogy a rendszertani helyét nehéz kinyomozni. Még a földtörténet sem ad erről felvilágosítást. A Pleistocéntól kezdve ismeretesek, a tarándszarvasok. Abban az időben, mint annyi északi és keleti állat, nyugatra és sokkal messzebb délre jutottak el

Előfordulása 

A dél-amerikai tevefélék 4 faja közül a legismertebb. Kizárólag háziasított egyedek élnek, az emberek teherhordásra használják őket, de szőrméjük is értékes. Valószínű, hogy a guanakó volt a láma vadon élő őse. Állománya Peru déli részétől Bolívia nyugati feléig, illetve Argentína északnyugati részétől Chile északkeleti feléig terjed. A Dél-Amerikában élő lámák számát 3,7 millióra becsülik. Napjainkban a korábbi időkhöz képest kevésbé elterjedt háziállat.

A kétpúpú teve (Camelus bactrianus, régebben Camelus ferus) vagy baktrián (az ókori Baktria nevéből) egy nagyrészt háziasított közép-ázsiai teveféle. Rokonával, az eredetileg Afrikában és Arab-félszigeten elterjedt dromedárral szemben hátán két púp magasodik

Előfordulása 

A fajt vad állapotban jelenleg a kihalás fenyegeti. Mindössze négy szabad populációja ismert, ebből három Kelet-Kínában, egy pedig a kínai–mongol határvidéken él. Háziasított változatával jóval szélesebb körben találkozhatunk a Himalája vonulataitól északra.

Az egypúpú teve (Camelus dromedarius) vagy dromedár egy háziasított teveféle. Rokonával, az eredetileg Közép-Ázsiában elterjedt kétpúpú tevével szemben a hátán egy púp magasodik.

A teve háziasítása 

Az egypúpú teve eredetileg az Arab-félsziget és Dél-Ázsia sivatagainak, félsivatagainak és száraz pusztaságainak volt lakója. Háziasításának első bizonyítékai mintegy 4000 évesek, és Abu-Dzabi mellett egy szigeten bukkantak rájuk – a teve ideje azonban csak később jött el.

Származás:

Kialakulása az 1920 és 1960 közötti idõszakra tehetõ. Ez idõben fõleg angol közép nagyfehér, angol nagyfehér-, svéd- és német nagyfehér fajták behozatala és elterjesztése történt. Ezen kívül kisebb számban importáltak Lengyelországból, Szovjetúnióból, Jugoszláviából és az idõszak végén Finnországból, Hollandiából és Ausztráliából is fehér hússertéseket nemesítõ anyagként. A fajta következetes nemesítése, törzskönyvezése és ivadékteljesítmény-vizsgálata 1960-tól napjainkig töretlen.

Származás:

Dél-angliai parlagi sertések nápolyi, portugál és kínai fajtákkal való keresztezésével hozták létre. Nemesítésében az angol essex fajtát is felhasználták. Hazánkba az elsõ hússertések között már a múlt század közepén behozták.

Küllemi leírás:

A sertés bõre és szõre erõsen pigmentált. Színe fekete, kékesszürke. Körmei feketék. A fej közepesen nagy. Profilvonala mérsékelten homorú. Fülei nagyok és tõben megtörtek, az orrhátra hajlóak. A törzs hosszú, de viszonylag keskeny.

Megjelenése 

Hasított, párosujjú patával rendelkező sertés, gömbölyded, zömök testtel, rövid lábakkal, vastag bőrrel, hosszúkás, lekerekített pofával, szájában 44 foggal. Színe általában fekete, bár foltos és fehér példányok is előfordulnak. A kifejlett egyedek súlya kb. 62 kg körül van. Viszont vannak 100 sőt 120kg-os példányok is. Teste rövid. A gerinc meggörbül a lábak pedig rövidek ezért a has majdnem a földig csüng. Innen ered a nevük.

Története 

A törökök kiűzése után az egykori hódoltsági területeken rendkívül kevés sertés maradt, hiszen a törökök vallási okokból nem fogyasztottak sertéshúst. A sertéstenyésztés a Felföldre és az erdélyi területekre szorult. Ennek ellenére már 1750-ből vannak adatok, mely szerint Sopron messze földön híres sertésvásárára az Alföldről hajtottak fel állatokat. A 18. század végén főleg a dunántúli területek és Ausztria között volt jelentősebb sertéskereskedelem, amelynek fő fajtája a bakonyi sertés volt, mert ez a fajta jól bírta a hosszú utat.

Hankó Béla szerint az Árpádok korában 8 fajta sertés élt a Kárpát-medencében, amely között ott áll a sajátosan magyarnak mondható kelet-európai szalontai vörös disznó fajta; ez nem egyszer borjú nagyságú, lángvörös vagy téglavörös színű, horpadt homlokú és marakodó természetű állat.

A huszadik század elején kitenyésztett lófajta hamar népszerű munkaállattá vált. Nevét a dél-magyarországi Muraköz városáról kapta. A fajtát úgy tenyésztették ki, hogy őshonos magyar kancákat és percheron, nóri, ardenni méneket, valamint magyar félvéreket kereszteztek.

A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején az osztrákok egy francia ménesből több fiatal lovat zsákmányoltak, köztük egy Nonius nevű világospej, anglo-norman mént is, melyet 1816-ban Mezőhegyesre osztottak be. Ő lett Nonius Senior, a fajta "ősapja". 17 éven át állt tenyésztésben, ez idő alatt 368, vegyes fajtájú kancát fedezett, és született utána 79 mén és 122 kancacsikó. A kancák között voltak arab telivérek és spanyol-nápolyi származásúak is.

Története 

1841-ben egy igen eredményesen versenyző, jó örökítőképességű mén, Furioso került a mezőhegyesi ménesbe gróf Károlyi György méneséből. Furioso pej színű, nagyon szép angol telivér volt, kissé robusztusabb fajtatársainál, és magas genetikai értékkel bírt, ezért bevonták az akkor alakuló, katonai igényeknek megfelelő angol félvér kialakításába. Mezőhegyesen 10 évig fedezett, s eközben közel 180 utódot nemzett. 1852-ben érkezett North Star, szintén angol telivér, de Furiosóval ellentétben ő fekete volt.

Története 

A 18-19. században Magyarország előkelő helyet foglalt el a Monarchián belül a lótenyésztés területén. Ez volt az az idő, amikor a katonaságnak egyre több lóra volt szüksége. Ez vezetett oda, hogy 1853-ban gróf Batthyány Kázmér elkobzott kisbéri birtokán egy 300 kancából álló ménest állítottak fel. Eredetileg angol telivéreket akartak tenyészteni, de ennyi angol telivér kanca beszerzését nem tette lehetővé a Monarchia anyagi helyzete. Ezért csak néhány angol telivért szereztek be, az állomány többi részét vegyes fajtájú, de gondosan válogatott kancákkal töltötték fel.

Története 

A lipicai története 1580-ban kezdődött, amikor I. Ferdinánd német-római császár magyar és cseh király fia, II. Károly főherceg az 1572-ben alakult bécsi spanyol lovasiskola számára egy tenyésztő telepet alapított - a császársághoz tartozó Trieszt környéki köves, karszt-tetőn fekvő Lipiken (olaszul Lipizza) a mai szlovéniai Lipicán. A tenyésztő telep genetikai alapját az ott található és a középkorban nagyra becsült, de kissé nehéz testű és Spanyolországból importált lovak és a szintén helyi kemény természetű hegyi lovak adták.

Az angol telivér (angolul thoroughbred) a világ talán legelterjedtebb lófajtája, leginkább versenylóként ismert. Melegvérű fajta, gyorsaságáról és temperamentumáról ismert. Az angol méneskönyv regisztrációjában 18 600 kanca szerepel, a különböző nemzetek méneskönyveiben összességében megközelíti az egymilliót. A hazai állomány hozzávetőlegesen 800 kancát számlál, és 400 ló áll galopptréningben, vagyis versenyez.

Története 

I.

Az Arab telivér egyike a legrégebben tenyésztett és legfontosabb lófajtáknak, alapítója a világ lófajtáinak. Az angol telivér kialakulásában kiemelkedő szerepet játszott. Az Arab-félsziget a hazája, már időszámításunk előtt 2500 évvel létezett ez a fajta. 1967-ben megalakították az Arab Lovakat Tenyésztők Nemzetközi Szövetségét (WAHO-World Arabian Horse Organisation), amely szövetség alapos vizsgálatot rendelt el az arab telivért tenyésztő országok törzskönyveiben.

Az öszvér, a háziszamár (Equus asinus) és a ló (Equus caballus) reciprok keresztezéséből származó fajhibrid (basztard, interspecifikus hibrid). A keresztezésből született öszvér utód erős, szívós igénytelen haszonállat. Hegyvidéken is biztonságos járása miatt évezredek óta használják teherhordóként, igavonóként, de hátasnak is. Egy lókanca és egy szamárcsődör hibridje, a lóöszvér a ló anyára, a szamárkanca és a lócsődör hibridje, a szamáröszvér, a szamár anyára hasonlít.

Eredete 

Általában kialakult fölfogás, hogy a házi szamár a núbiai vagy afrikai vadszamár (Equus asinus africanus) háziállattá lett leszármazottja, amit vállkeresztje, valamint rendszerint csíkozatlan végtagjai is eléggé bizonyíthatnak. Ha néha van is csíkos mustrázata végtagjain – ami valóban sokkal gyakoribb jelenség, mint a lovakon –, ezt a Szomáliföldön talán a szomáli vadszamárral való vérkeveredéssel, egyébként pedig – éppúgy, mint a ló esetében – a régebbi korokban élt csíkos ősökre való visszaütéssel magyarázhatjuk.

Eredet A fajta Perzsiából (a mai Iránból) származik, de a török angórával és a brit hosszú szőrűvel való keresztezés miatt a származása tisztázatlan. Európában való megjelenése Pietro Della Valle itáliai utazóhoz köthető. Angliában az 1800-as évek végén, a Harrison Weir által lefektetett fajtastandardok alapján értékelték a perzsa macskákat, és az 1900-as évek elejére minden tenyésztői egyesület elfogadta a fajtá Megjelenés, személyiség 

A kiállításra alkalmas példányok rendkívül hosszú szőrzettel, zömök testtel, rövid lábakkal, rövid farokkal, széles fejjel, egymástól távol álló fülekkel, nagy szemekkel és rövid orral rendelkeznek.

A Sziámi macska egy kedvelt macskafajta, amely a Távol-Keletről származik. Nevüket Sziámról, a mai Thaiföldről kapták. Az első példányt Peter Simon Pallas német természettudós pillantotta meg először és írta le, 1794-es Kaszpi-tengeri expediciója során. A macskák az 1870-1880-as években kerültek Angliába. A történetírók szerint Sir Owen Gould brit nagykövet, aki V. Rama sziámi király mellett teljesített szolgálatot, figyelt fel rájuk először 1884-ben.

A macska (más néven házi macska, tudományos nevén Felis silvestris catus) egy kisebb termetű húsevő emlősállat, amely a macskafélék (Felidae) családján belül, a Felis nem Felis silvestris fajához tartozik, a vadmacska alfaja, bár a mai rendszertanban inkább kezdik külön fajként kezelni az állatot, ugyanis nagyon sok dologban eltér az őseként tekintett fajtól (ez viselkedésbeli és kinézetbeli határozó is lehet). Ügyes ragadozó, több mint 1000 faj tekinthető a zsákmányának.

A vörös róka (Vulpes vulpes) a rókák legismertebb és egyúttal a Vulpes nem legnagyobb termetű faja. A valódi kutyaformáktól külsőleg a napvilágon tojásdad alakú pupillája, lapos szembolti íve és aránylag kicsiny felső tépőfogai különböztetik meg; életmódja többnyire magányos, míg a kutyáké inkább csapatos.

Az emberek általában irtják. Mint a többi vadállatot, betegségek terjesztőjének, emellett a házi szárnyasok tolvajának tekintik. Sokan mégis kedvelik.

a menyétfélék (Mustelidae) családjába tartozó ragadozó állat. A vadon élő ny. a sűrű sötét erdőségeket, a hatalmas fenyők és lombos fák alatt burjánzo sűrű aljnövényzetet, az ingoványos és mocsaras területeket, a tavak és különösen a folyók kiöntéseinek vidékeit kedveli, ez teszi lehetővé, hogy a vízben is otthonosan mozogjon. Táplálékának jelentős részét madarak, tojások, nem kifejlett madárfiókák képezik, de elfogja az egereket, a pockokat és az egyéb rágcsálókat.

A hódpatkány, más néven mocsári hód, az amerikai spanyolok elnevezése szerint nutria, a legnagyobb rágcsálók egyike. Törzse erőteljes, nyaka rövid és vastag, feje vaskos, hosszas és széles, arcorra tompa, feje búbja lapos. Szeme közepes nagyságú, kerek és kiülő, füle kicsiny, kerekded és szélességénél kissé hosszabb. Végtagjai rövidek és erőteljesek; lábai valamivel hosszabbak mint karjai; keze, lába 5–5 ujjú. Lábujjai jóval hosszabbak, mint kézujjai, széles úszóhártyával vannak összekötve, s hosszú, erősen görbült és hegyes karmokkal fegyverzettek, míg belső kézujjain csak lapos köröm van.

A tengerimalacok elképesztő házi kedvencek, de mint minden más állat esetében, az ő gonozásuk is felelősséggel jár.

A hörcsögformák alcsalád legjobban ismert faja. Vadon élő populációja végveszélyben van, de háziállatként és tudományos kísérleti alanyként népszerű és elterjedt. A felnőtt egyedek testhossza 13–18 cm, és átlagosan 2-3 évig élnek.

Az alcsalád legtöbb tagjához hasonlóan a szíriai aranyhörcsögnek nagy, tágulékony pofazacskói vannak, melyek pofájától a válláig érnek. A természetben táplálékukat járataikban halmozzák fel; az élelmet a pofazacskóikban szállítják otthonukba.

Igazi élvezet ránézni egy angol angóranyúlra: olyan, mint egy valódi szőrgombolyag. Az angol angórák rendkívül népszerű állatok, nem csupán különleges megjelenésük, hanem kedves és ragaszkodó természetük miatt is.

Fiatal fajta, a két világháború között keletkezett. Őse az igen vegyes összetételű magyar parlagi nyulak és a magyar vadas nyúl mellett a 19. század végén hazánkba került belga óriás nyúl. A magyar parlagi nyúl igen szapora volt, de nem volt megfelelő minőségű sem a húsa, sem a szőrméje. Ezt a tulajdonságát kívánták feljavítani a tenyésztők, amikor a két világháború között keresztezték a belga óriással. A gyorsabban fejlődő és nagyobb testű nyulak több húst és nagyobb méretű prémet termeltek.

A házigalamb vagy röviden galamb (Columba livia domestica) a galambfélék (Columbidae) családjába tartozó szirti galamb (Columba livia) háziasított változata. A szirti galamb hazánkban nem őshonos, de a házigalamb elvadult alakja, az ún. parlagi galamb elterjedt madár a nagyvároskban és az agrárterületeken egyaránt.

A háziasítás a régészeti leletek tanúsága szerint mintegy 4-6 ezer évvel ezelőtt ment végbe, a tyúk, a lúd és a teve háziasításával kb. egy időben.

Más elnevezés: indiai tyúk

Leírás: A tojók testtömege kifejlett korban 7 kg, a kakasoké 8–10 kg. Színeloszlása a bronzpulykáéhoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy a bronzpulyka sötét színei a rézpulykánál a sötét rézvöröstől a fakóbb rozsdavörösig változhat. A fehér tollsávok ugyanott találhatóak. A láb rózsaszínű, a bőr fehér. A tojó valamivel világosabb árnyalatú. A szakáll - amely mindig fekete - a világosabb toll miatt jobban szembetűnő.

A magyar tyúk a Magyarország különböző vidékein őshonos parlagi tyúkok tenyésztett változata, egyike törvényileg védett baromfifajtáinknak.

Története

Közép-Európa területére valószínűleg a kelták hozták be a házityúkot. Régészeti leletek alapján megállapították, hogy a rómaiak tyúkjai nagyobb testűek voltak, mint az avarok által tartott tyúkok. A csekély számú lelet alapján feltételezik, hogy a honfoglaló magyarok valószínűleg Kelet-Európából hozták be magukkal a magyar parlagi tyúk ősi változatát.

Kelet-ázsiai madár, mely főként Mandzsúria, Dél-Kelet Szibéria, és Észak-Japán területén költ, telelni délebbre, (Indokínaba és Japán déli részére vonul. Betelepítették Észak-Amerikába. Mint európai rokona, a fürj, ez a madár is a füves területek és gabonaföldek jellemző faja.

Főként rovarokkal és más gerinctelenekkel és magvakkal táplákozik.

Fészkét a sűrű növényzetben elrejtve 7-8 tojást, a földön rakja és azt 18 nap alatt kikölti. Évente egyszer vagy kétszer költ.

A nemzetség 23 ismert fajának előfordulása eredetileg Afrikára és Madagaszkár szigetére volt korlátozva. Már ókori írók is oly híven írják le, hogy két általuk ismert fajukra elég biztonsággal ráismerhetünk. Amerika fölfedeztetése után csakhamar oda is betelepítették s ott most már elvadultan is él.

Jellemző bélyegeik: az erőteljes test, rövid szárny, közepes hosszúságú fark, nagyon hosszú felső farkfedők, sarkantyútlan, rövidujjú láb, erős csőr, többé-kevésbbé csupasz fej és nyak.

A páva (Pavo cristatus) a fácánfélék családjába tartozó madár. A páva eredetileg vadon élő madár, de sok országban megszelídítették. A pávatartás egy időigényes, de nagyon kifizetődő hobbi. Az első dolog, amire egy újdonsült pávatenyésztő igen hamar rájön, hogy ezek a csodálatos madarak könnyen idegessé vállnak.

Ezeknek a nagyszerű madaraknak nyugalomra és harmóniára van szükségük. Meglepő módon, szinte minden állatkertben láthatunk pávákat, sokban közülük a madarak szabadon sétálhatnak.

 A kínai hattyúlúd (Anser cygnoides) (régebbi rendszerekben Cycnopsis cygnoides) a madarak osztályának a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj.

Vadon élő egyedei Oroszországban, Mongóliában, Japánban és Kínában élnek. Kína déli részére, a Jangce völgye és Kanton közötti területre vonul az állomány telelni. Oroszországban csak izolált populációi maradtak fenn. A legtöbb egyed Mongólia nyugati részén és Közép-Kína északi és keleti területein költ.

Fehér tollazatú, középnagy testű. A rajnamenti gúnár kifejlett korban 5,5-6 kg, a tojó 5-5,5 kg testtömegű. A jó felépítésű szervezet jó állóképességet biztosít a számára. Széles, mély melle, jó testtömeggyarapodási mutatói nagyon jó húshasznosítású fajtává tették. Mind pecsenye, mind húsliba végterméke a piac igényeit kielégítő vágottárut biztosít. A rajnai lúdfajtával 8 hetes korra 3,8-4,2 kg élő testtömeg elérhető. 1 kg testtömeget 2,5-2,8 kg takarmányból állít elő.

Egykorú források szerint a házi libák után már a 11. és 12. században egyházi tizedet kellett fizetni. Ekkor az ország minden területén elterjedt a parlagi változata, amelynek ősei valószínűleg Görögország felől érkeztek. Ebből az állományból alakultak ki a magyar lúd színváltozatai és tájfajtái. A Léva-vidéki lúd a kitűnő minőségű húsáról és májáról volt nevezetes, a makói a májméretéről. A 20. század elején a magyar parlagi lúd nemesítésére az emdeni fajtát hozták be az országba, s ez a két fajta vált uralkodóvá a későbbiekben.