Hankó Béla szerint az Árpádok korában 8 fajta sertés élt a Kárpát-medencében, amely között ott áll a sajátosan magyarnak mondható kelet-európai szalontai vörös disznó fajta; ez nem egyszer borjú nagyságú, lángvörös vagy téglavörös színű, horpadt homlokú és marakodó természetű állat. Átüt rajta a vaddisznó-tulajdonság, hiszen annak egyeneságú leszármazottja, malacai is csíkosak. A szalontai kondák nehezen tűrik az idegen beavatkozását, általában udvarokban, ólakban vagy akár ridegen is tartható. Ősi parlagi fajta, amelyet elsősorban az Alföld délkeleti részén, főleg Bihar, Szatmár és Békés megyékben tenyésztettek. A Dunántúlon hasonlóan ősi fajta a bakonyi sertés, a Nyugat-Európában igen keresett "baguner", amely ma már nagyrészt kiveszett. Sajnos a szalontai sertés több, mint ezeréves Kárpát-medencében való tartózkodása után kipusztult, talán még a bakonyi sertés "visszakeresztezéséből" újra tartható lesz. Országunkra a következő sertésfajták voltak jellemzőek: a réti disznó, a siska, a túrmezei, az alföldi, és a tüskésszőrű hegyi disznó. Sokáig élt a Kárpát-medencében a mangalica, amely feltehetően a szerbiai sumida disznók és a hazai parlagi fajták kereszteződéséből jöttek létre.