A vízibivaly (Bubalus bubalis vagy Bubalus bubalus, régebben Bos bubalus) a szarvasmarha rokonfajainak egyike. Három genetikailag eltérő alfaja ismert, a vadbivaly (Bubalus bubalis arnee), a Bubalus bubalis bubalis és a Bubalus bubalis carabanesis. A két utóbbit régebben egyazon alfajnak tekintették házibivaly (Bos bubalus domesticus) néven. A vízibivaly alfajait olykor két vagy három külön fajnak tartják Bubalus arnee és Bubalus domesticus, illetve Bubalus arnee, Bubalus bubalus és Bubalus carabanesis néven. A vízibivaly a Bubalus nem (ázsiai bivaly) legismertebb képviselője.

A vadbivaly vagy vad vízibivaly (Bubalus bubalis arnee) ma már csak Kelet-India mocsaraiban él. Domesztikációja valószínűleg Kínában ment végbe az i. e. 4. évezred eleje körül, majd Indiában és Mezopotámiában is megjelent a házibivaly. Ezekből az országokból terjedt el egész Délkelet-Ázsiában, majd Afrikában. Innen került át Európába Spanyolországon és Görögországon keresztül. A Kárpát-medence területén először az avarok tenyésztették.

Ma a világon mintegy 150 millióra tehető a házibivalyok száma. Az állomány 95%-a Dél-Ázsiában és Délkelet-Ázsiában található. Hagyományosan sok bivalyt használnak még Egyiptomban is. Európában a dél-európai országok tartanak jelentős állományt.

Magyarországon a bivalyt a 16. század óta tenyésztik. A történelmi Magyarországon 1911-ben 155 192 bivaly élt. Elsősorban a mai Somogy és Zala megye nehezen járható, nedves, sáros területein használták ki munkaerejét. A II. világháború előtt még Mezőhegyesen is volt egy értékes bivalytenyészet.

A II. világháború utáni évtizedekben a bivaly tenyésztése a Kárpát-medencében szinte teljesen megszűnt. Napjainkban alig néhány tucatnyi állat őrzi a hajdani magyar bivalyállomány emlékét. A bivalytehenek kétharmada a nemzeti parkok területén, főleg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén él. A kápolnapusztai bivalyrezervátum Magyarország legnagyobb állományának ad helyet, egyben génmegőrzési feladatokat is ellát. 1999 óta a tenyésztésszervezés feladatát a Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete látja el.

Marmagassága 150–180 cm. A tehenek tömege 400-800 kg, a bikáké 600–700 kg, az ökröké 500–800 kg. Szarvai sarlószerűen felfelé irányulnak. Bőre fekete, feketés barna vagy szürkés, szőrzete ritka, a fara kopasz. Az újszülött borjú dús szőrzettel jön a világra. A bivaly igénytelen állat, megeszi a kákát, a nádat a szittyót és a mocsári füveket.

A szarvasmarhánál nyugtalanabb, félénkebb, gondozójával szemben azonban engedelmes és jóindulatú. De kevesebb veszedelmesebb állat létezik a felingerelt bivalybikánál. Igaz, csak akkor támad, ha sarokba szorítják.

A bivaly hármas hasznosítású. Elsőrendű feladata a vontatás volt. Igavonó ereje 50%-kal nagyobb, mint a szarvasmarháé, ezért terméskövek, vastag fatörzsek vontatására és termőföldek feltörésére használták. Teje porcelánfehér színű, kellemes ízű, hamarabb alszik meg, mint a tehéntej és vitamintartalma is magasabb. Zsírtartalma eléri a 8%-ot, de a laktáció folyamán akár a 16%-ot is. 6 liter tejből 1 kg sajtot tudnak készíteni. Híres bivalytejből készült sajt a mozzarella, a feta és a cheddar. Húsa nem olyan értékes, mint a szarvasmarháé, sötét vörösesbarna, durva rostú, kevésbé porhanyós. Ellenben több foszfor és vas van benne, mint a marhahúsban. A bivalyborjúhús egyenértékű a marhaborjúéval.

Az ivarérettséget 3 évesen éri el, azonban a párzásra általában csak 4-5 év után kerül sor. Nincs meghatározott párzási ideje. A vemhesség 310-330 napig tart, ennek végén 1-2 borjú születik.