A zöld varangy (Bufo viridis) a kétéltűek (Amphibia) osztályának a békák (Anura) rendjéhez, ezen belül a varangyfélék (Bufonidae) családjához tartozó faj

Középkelet-Európában és Ázsia nagy területein honos. Nedves rétek, száraz hegyoldalak, kertek és bányák lakója

Testhossza 10 centiméter körüli. Hátoldala világos, szürkés alapon sötétzöld foltokkal, amelyet piros pontok tarkíthatnak. A hasoldala világos, szürke márványozott mintával.

Tápláléka rovarokból áll, melyre éjszaka vadászik, szinte minden mozgó állatra ráveti magát ami fele akkora, mint ő.

A lövőhalfélék (Toxotidae) családja a sügéralakúak rendjébe tartozik.

A lövőhalak onnan kapták a nevüket, hogy ha táplálékot akarnak szerezni, egy olyan levél alá úsznak, amin egy rovar ül. Beszív egy kis vizet, és áldozatára lő. Így megbénítja, a rovar beleesik a vízbe, ő meg bekapja. Ez a hal a mangrove-mocsarakban, brakkvizekben él Indiától Ausztráliáig.

Az antimonit (stibnit) az antimon fontos érce, rombos kristályrendszerű szulfidásvány, a tetraedrit csoport ásványegyüttesébe tartozik. Rombos rendszerben kristályosodik. Leggyakoribb kristályalakja a hosszú prizma, gyakran hullámosan hajlott kristályok, sugaras tűs halmazok vagy finom tűk alkotta szövedékek.

• Képlete: Sb₂S₃
• Kristályalak: rombos-oszlopos.
• Sűrűsége: 4,6-4,7 g/cm³.
• Keménysége: 2,0 (a Mohs-féle keménységi skálán).
• Hasadása: az oszlopok mentén jól hasítható.

A molibdenit fémben gazdag szulfidszerkezet, mely hatszöges (hexagonális) rendszerben kristályosodik. Kristályai laposan táblás lemezkék, gyakori az ikerkristályosodás. A szulfidok és rokonvegyületek ásványosztályba sorolják. Nevének eredete a görög molübdosz= ólom szóra vezethető vissza. Tiszta állapotban fontos ipari nyersanyag, kenőanyagok gyártásában hasznosítják. Könnyen téveszthető a grafittal, de színe annál világosabb, rendkívül lágy ásvány.

Magas hőmérsékletű hidrotermás folyamatokban képződik, gránitpegmatitokban (nagyszemcséjű) és más mélységi vulkanikus kőzetekben alkotóelegyként is megtalálható.

világos-vörös ezüstérc, megkülönböztetésül a pirargirittől, mely sötét-vörös ezüstérc; anyaga szerint arzén-ezüstfény, mert anyaga ezüst-arzénszulfid (Ag₃AsS₃), ezüsttartalma 65,5%, tehát igen gazdag ezüstérc. Izomorf a pirargirittal (l. o.). Karminpiros, karca ugyanolyan, gyémántfényü, átlátszó, majd áttetsző. Gyakran vonja be pirit. A pirargirittal együttesen terem, de némely helyen a P. különösen arzéntartalmu, egyéb ércekkel szokott nagy mennyiségben teremni.

Az apáca-fütyülőlúd (Dendrocygna viduata) a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába és a fütyülőludak (Dendrocygninae) alcsaládjába tartozó faj.

Afrika és Dél-Amerika nagy részén előfordul. Mivel nem tudunk arról, hogy átrepülné az Atlanti-óceánt, a két populáció kialakulásáról több elmélet született. Valószínű, hogy a faj korábban Európában és Észak-Amerikában is előfordult, kóborló egyedei ez utóbbi kontintensen fel-felbukkannak ma is.

A sujtásos fütyülőlúd, vagy fakó fütyülőlúd (Dendrocygna bicolor) a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába és a fütyülőludak (Dendrocygninae) alcsaládjába tartozó faj.

Közép-Amerika, Dél-Amerika, Afrika és India trópusi területein fordul elő. Tavaknál, vizes élőhelyeken érzi jól magát.

Hossza 48–53 centiméter, tömege 700 gramm. A többi fütyülőlúdhoz hasonlóan felegyenesedve álló és viszonylag hosszú lábú madár.

A piroscsőrű fütyülőlúd más néven feketehasú fütyülőlúd (Dendrocygna autumnalis) a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába, a fütyülőludak (Dendrocygninae) alcsaládjába tartozó trópusi úszómadár.

Az USA déli részén, Közép-Amerika és Dél-Amerika trópusi területein fordul elő. Tavaknál, vizes élőhelyeken érzi jól magát.

Hossza 48-53 centiméter, tömege 502-820 gramm. A nemek hasonlóak, bár a hímek némileg kisebbek a nőstényeknél.

A kokacserje (Erythroxylum, Erythroxylon) a kétszikűek osztályán belül a kokacserje- vagy vörösfafélék (Erythroxylaceae) családjába sorolt nemzetség.

A közönséges és a columbiai kokacserjét a levelükben található alkaloidokért (főként kokain) ősidők óta termesztik. Mindkettő Dél-Amerikában őshonos, fő termesztőkörzetük a perui Andok és Bolívia. Más trópusi területeken (Indonézia, Srí Lanka) is termesztik szigorú törvényi ellenőrzés mellett. A kb. 0,25-2,25% alkaloidot tartalmazó leveleket évente 3-4-szer szedik, rögtön szárítják.

A kóladió a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályába a mályvavirágúak (Malvales) rendjébe és a mályvafélék (Malvaceae) családjába tartozó faj.

A Cola vera és Cola acuminata fa Afrika nyugati és középső részén honos. Nyugat-Afrikában, Madagaszkár szigetén, továbbá Mexikóban és Kolumbiában termesztik. Európában már az 1500-as évek végén ismerték, de 1885 óta lett közismertté. A trópusokon termő fa, így másutt csupán üvegházakban fordul elő.

Az örökzöld fák magassága eléri a 6-10 métert, nagyméretű levelei hosszúkás tojásdad alakúak.