A tüskés békagyík (Phrynosoma cornutum) a békagyíkfélék (Phrynosomatidae) családjába tartozó hüllőfaj.

A faj generikus neve, a Phrynosoma „békatestűt”, specifikus neve, a cornutum „szarvas”-t jelent. A békagyík szarvai valódi csontos képletek, a koponya kinövései.

A Phrynosoma nembe tartozó 14 faj közül az USA és Mexikó területén a legelterjedtebb. Elterjedési területe Colorado és Kansas államtól Észak-Mexikóig, délkelet-Arizonától Louisianáig és Arkansasig terjed, a leggyakoribb Texas államban (innen kapta az USA-ban használatos elnevezését – Texas horned lizard).

A homloklebenyes baziliszkusz (Basiliscus plumifrons) a hüllők (Reptilia) osztályának a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjéhez, ezen belül a gyíkok (Sauria vagy Lacertilia) alrendjéhez, a leguánalakúak (Iguania) alrendágához és az Corytophanidae családjához tartozó Basiliscus nem egyik faja.

Mexikó déli részétől Ecuadorig előfordul. Esőerdők lassú folyású patakjainak, folyóinak partközeli régiójában található.

Színe zöld. Testtömege 140-165 g, testhossza 60-75 cm.

A barna ásóbékának jelenleg két alfaja ismert, az egyik a legszélesebben elterjedt Pelobates fuscus fuscus LAURENTI, 1768. A P. f. insubricus CORNALIA, 1873 csak Olaszország északi részén, a Pó-folyó völgyében fordul elő. Valamikor Svájc déli területén is előfordult, jelenleg úgy tűnik, onnan eltűnt. A két alfaj egymáshoz igen hasonló, az olaszországi alfaj feje kicsit nagyobb, színezete – különösen a nőstények esetében – általánosan élénkebb, több vörös ponttal díszítve.

Európában, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia és Olaszország területén honos. Földalatti karsztbarlangokban és barlangi tavakban él. 1935-ben a Postojnai-barlang igazgatósága 5 darabot ajándékozott a Baradlának. Az állatokat a barlang egyik vízmedencéjében helyezték el, további sorsuk ismeretlen.

• Proteus anguinus anguinus (Laurenti, 1768)
• Proteus anguinus parkelj (Sket & Arntzen, 1994)

Testhossza 30 centiméter. Teste vékony, hengeres, lábai rövidek.

Megnyúlt testének hossza 25–30 centiméter. Elülső lábain négy, a hátulsókon öt ujja van. Farka oldalról erősen lapított, a hátán bőrtaraj fut végig; a hímé fejlettebb, mint a nőstényé.

A homlokcsont szemüregnyúlványától a halántékpikkelyig érő ív inas-rostos vagy csontos. Az ínyfogak két egyenes, elöl egymáshoz közeledő, hátul erősen szétágazó hosszanti sorban állanak; ezek elülső vége legföljebb a belső orrnyílások hátulsó szélének vonaláig ér.

Mint neve is mutatja, a Kárpátokban él, gyakran az alpesi gőtével azonos élőhelyeken, de mindeddig csak a Bucsecs hegységtől keletre és északra észlelték; a Déli-Kárpátok többi részéből és a nyugati Érchegységből hiányzik.

A hím legfeljebb 7,5 cm, a nőstény kb. 10 cm-es testhosszat ér el. Még a nászruhás hím sem olyan díszes és színpompás, mint a többi fajoknál. Cifra háttaraj nincs, alacsony bőrredő helyettesíti. Farka tompán, de 3–4 milliméternyi vékony fonalban végződik.

A környező európai országok magashegységeiben gyakori faj. Magyarországon csak a magasabb hegységeinkben fordul elő. Megtalálható a Mátrában, a Bükkben, a Bakonyban és a Zempléni-hegységben. Szinte minden kicsi mélyedésben, patakban előfordul.

A hím 8 centiméteres, a nőstény 10 centiméteres. A hím kékes alapszínű, sötétbarnás zöldes mintázattal, tarajjal, nászidőszakban színei felerősödnek. A hasa narancsvörös, melyen nem találunk sötét foltokat, s ezzel megkülönböztethető a tarajos gőtétől.

A gila vagy viperagyík (Heloderma suspectum) a hüllők (Reptilia) osztályának a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjéhez, ezen belül a gyíkok (Sauria vagy Lacertilia) alrendjéhez, a varánuszalakúak (Varanoidea vagy Platynota) alrendágához és a mérgesgyíkfélék (Helodermatidae) családjához tartozó faj.

A gila északnyugat-Mexikó, az Amerikai Egyesült Államok délnyugati része, főleg Arizona, Délkelet-Nevada és Utah állam délnyugati területén honos.

Ezek az őskori hüllőkre emlékeztető, bizarr külsejű gyíkok az elmúlt évek során kerültek a hazai kisállat kereskedések kínálatába. Megfelelő körülmények között hosszú életű, könnyen szaporítható állatok.

A Cordylus tropidosternum a tobzosfarkú gyíkok (Cordylinae) családjának tagja. Ennek a családnak mintegy 65 faját különböztetjük meg. Jellemzőjük a testük felső részét borító, feltűnő, tüskeszerű képződmények, melyek tulajdonképpen erős élben, vagy hegyes csúcsban végződő pikkelyek.

A galléros gyík más néven King galléros gyíkja vagy galléros agáma (Chlamydosaurus kingii) a hüllők (Reptilia) osztályának a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjéhez, ezen belül a gyíkok (Sauria vagy Lacertilia) alrendjéhez, a leguánalakúak (Iguania) alrendágához és az agámafélék (Agamidae) családjához tartozó Chlamydosaurus nem egyetlen faja.

Észak- és Északnyugat-Ausztráliában, valamint Indonézia és Pápua Új-Guinea területén honos. Nem fenyegeti a kipusztulás veszélye.

A tarajos gőte (Triturus cristatus) a kétéltűek (Amphibia) osztályának a farkos kétéltűek (Caudata) rendjéhez, ezen belül a szalamandrafélék (Salamandridae) családjához tartozó faj. A korábbi alfajok jelenleg négy közeli fajként vannak elkülönítve: közönséges tarajos gőte (T. cristatus), dunai gőte (T. dobrogicus), alpesi tarajos gőte (T. carnifex), balkáni tarajos gőte (T. karelini). Magyarországon ebből három faj fordul elő: a korábbi törzsalak, ma tarajos gőteként meghatározott faj a leggyakoribb, a Dél-Dunántúlon a dunai tarajos gőte is él, és az Alpokalján valószínűsíthető az alpesi tarajos gőte előfordulása.

Dél-Franciaország, Spanyolország és Portugália kivételével egész Európában és Nyugat-Ázsiában igen elterjedt. A pettyes gőték a szalamandrafélék (Salamandridae) a vizigőték (Triton, vagy Molge) nemzetség egyik képviselője. Magas, különösen az első részén keskeny fejét pontszerűen bemélyedt mirigyek által alkotott szabálytalan kettős sáv látható. Ennek a karcsú testű kétéltű hímjének normál színezete hasonló a nőstényéhez, amelyek olajzöld hátoldalát sötét, pettyekből, gyakran hosszanti csíkokból álló mintázat díszíti.

Ma már csak Ujzéland kisebb szigetein él.Egyedüli fentmaradt fajként képviseli a felemásgyíkok rendjét,mert rokonsága már évmilliókal ezelött kipusztult.