9 mm hosszú,
borzas fejű lepke,
kiterjesztett szárnytávolsága 11-17 mm.
Mindkét szárnya megnyúlt, tojásdad alakú.
Az elülső szárnyak sárgásszürkék,
sárgásbarnák,
mintázatuk elmosódott,
2-3 fekete folttal.
A hátsó szárnyak világosabbak,
aránylag hosszú pillázattal.

 

A nőstény petéit egyesével helyezi el a tápanyagokon.
A kikelt lárva testét körülvevő lárvatokot készít,
állandóan a lárvatokban él,
melyet magával hord és veszély esetén abba azonnal visszahúzódik.

Az egész világon elterjedt (geopolita) kártevő faj, így Magyarországon is mindenütt megtalálható.

A lepke szárnyának fesztávolsága 12–16 mm. Rendkívül könnyű felismerni jellegzetes színezetéről: első szárnya egyszínű, csillogó vagy áttetsző szalmasárga.

Magyarországon a szabadban évente két nemzedéke fejlődik ki; a lepkék repülési ideje áprilistól szeptemberig tart. Kifejlett hernyói telelnek át. Mivel fejlődése nem függ a nappal hosszától, fűtött lakásokban évente akár négy nemzedéke is felcseperedhet.

Jellemzők: Sárga színű, elterjedt zuzmófajunk. A telep színe a kénsárgától a narancsszínűig terjedhet, sok termőtestel. Állománya puha, hólyagosan egyenetlen, sallangjai rendesen összezáródnak. A termőtest korongja lapos vagy homorú, ritkán domború, karimája ép. Színe ugyanolyan sárga, mint a telep.
Méret: 0-2mm
Élőhely: Fakérgen, kerítéseken, kőfalakon.  

 

A hazai zuzmók vörös listájának első vázlatát Lőkös és Tóth 1997-ben állította össze. Noha a fajok elterjedésének hiányos ismerete miatt több faj is felülvizsgálatra szorult, ez a lista alkalmas volt arra, hogy a zuzmók törvényes védelmére tett első ajánlásunkat (29 fokozottan védendő faj, 79 védendő faj) megalapozza (Farkas és mtsai 1999). Második javaslatunk (Farkas és Lőkös 2003) 10 fokozottan védendő fajt és 13 védendő fajt tartalmazott.

A zuzmók igen különleges élőlények, hiszen cianobaktériumok vagy moszatok (fotobionta) és gombák (mikobionta) tartós együttéléséből keletkeztek. Azért minősíthetjük őket speciális szervezeteknek, mert alkotóikhoz képest minőségileg más morfológiai és fiziológiai tulajdonságokkal rendelkeznek és azoktól eltérő élőhelyeket népesítenek be. A cianobaktériumok közül pl. a Chroococcus, a Gloeocapsa és a Nostoc nemzetségek, a zöldmoszatok közül a Trebouxia, a Trentepohlia, a Pleurococcus, a Cystococcus és a Chlorella nemzetségek, míg a tömlősgombák közül az apotéciumképző^[690] Lecanorales rend, ritkábban a peritéciumképzők^[691] közül a Sphaeriales rend, illetve elvétve a bazídiumos gombák közül a Clavariaceae és a Tricholomataceae családok tagjai vesznek részt a képzésükben.

Apró, de nagyszámú rózsaszín virágai május-júniusban nyílnak.
Virágzáskor a pillangók is megcsodálják.
Sziklakertbe, tetőkertbe, balkonládákba napos, száraz helyre ültethető.
Magasság: 15-20 cm
Szélessége: 25-30 cm
Virágzás: május-június
Napos helyet kedvel

 

A harangvirágok nemzetsége mintegy 300 fajból áll, melynek nagy része Európából és Elő-Ázsiából származik.
Különféle árnyalatú kék, fehér, rtikábban rózsaszínű virágot hoznak.
A kis termetű fajtákat elsősorban sziklakertekbe ültethetjük, a magasabbakat jól felhasználhatjuk a természethű kert félárnyékos helyein, vagy akár napos virágágyakban is.

--cochleariifolia - Törpe harangvirág
Apró virágú párnás évelő, fehér, vagy liláskék virágú változat
Magasság: 10-15 cm,
Virágzási idő: VI-VII.

5-25 cm magas, tőlevélrőzsás évelő. Tőlevelei húsosak, kövérek, 2-12 cm hosszúak, 2-6 cm szélesek, szélei befelé göngyöltek, szélesek, kerek visszás tojásdadok, a nyél felé keskenyedők, épszélűek vagy tompán fogasak, porcosak és apró mirigyszőrösek, de nem lisztesek. A virágok világossárgák, 1-2 cm szélesek, 4-12 virágból álló ernyőben nyílnak, illatosak. A virágernyő murvái széles-tojásdadok, a kocsányoknál sokkal rövidebbek, mint ahogyan a csésze is sokkal rövidebb a párta csövénél.

Lassú növésű, az 5 évesnél idősebb, jól begyökeresedett fenyő esetén az éves növekmény 15-24 cm. Az idősebb, kifejlett növény körülbelül 3 - 3,5 m magasságú. 1,5 - 3,5 cm hosszú csomókban álló tűleveleinek színe kékesszürke. A növény a meszes talajnak jól ellenálló, ezért a talaj kémhatására nem túl érzékeny. Az ültetés évében, és a nagyon meleg, száraz nyári időszakban szükséges lehet az öntözése. Teljesen télálló, a -30ºC alatti hidegben sem károsodik.

Az európai vörösfenyő (Larix europaea vagy más néven: közönséges vörösfenyő, Larix decidua) az egyetlen lombhullató közép-európai fenyőfaj. Nevét bíborvörösen ragyogó termős virágzatáról kapta.

Főleg a Középső-Alpokban, a felső erdőhatáron nő. Fő elterjedési területe Bécs környékéig nyúlik. Nyugat felé a Rhône völgyéig jut, de ott már csak foltokban tűnik fel. A Szudéták keleti részén, a Magas-Tátrában, a Keleti-Kárpátokban és a Lengyel-alföldön is honos, így eredeti termőhelye:

• Ausztria,
• Csehország,
• Franciaország,
• Lengyelország,
• Liechtenstein,
• Németország,
• Olaszország,
• Románia;
• Svájc,
• Ukrajna.

A hemlokfenyő alapfajai igen nagyra megnőhetnek, hazájukban kiterjedt erdőségeket alkotnak. Csak párás, hűvös körülmények közé ültessük. A talaj mésztartalmára érzékeny, lombozata emiatt sárgulhat, lehullhat. Törpe változatai igen népszerűek, sziklakertben, edényben sikeresen tarthatók.

 

A szúrós luc (Picea pungens) a fenyőfélék (Pinaceae) családjának lucfenyő nemzetségébe tartozó növényfaj. Európában homokos területek fásítására használják, de parkokban, kerti díszfaként is a legismertebb észak-amerikai fenyőfélékhez tartozik. Kékeszöld levelű, vastag viaszréteggel bíró változatát díszfának, karácsonyfának termesztik ezüstfenyő néven.Észak-Amerika nyugati részén őshonos, ahol kék lucnak nevezik, Délkelet-Idahótól és Délnyugat-Wyomingtól Utah és Colorado államokon keresztül délre Arizonáig és Új-Mexikó államig megtalálható.1750-3000mmagasságig felhatol, bár a sziklás-hegységi szürke luctól (Picea engelmannii) eltérően nem éri el az alhavasi öv határát, a felső fahatárt.

 

A közönséges lucfenyő (Picea abies) egyedei elérhetik az 50 méteres magasságot, törzsük átmérője a 2 métert, életkoruk akár az 500 évet. Leginkább az Alpok, és a Kárpátok 800, és 1800 méter közötti területein alkot zárt erdőségeket. 1–2 cm es sötétzöld, keskeny, négyélű, kemény tűlevelei egyesével a hosszúhajtásokon szórtan állnak. Tobozai felfelé állnak, majd ősszel, amikorra megérnek, lecsüngenek, és egészben hullanak le, ekkor már 15 cm hosszúak.

 

 

 

 

 

A vízmérő poloska elterjedési területe Európa, délen Észak-Afrikáig. Észak-Európában hiányzik. Elterjedési területén rendszeresen előfordul és gyakori. 

A vízmérő poloska 1-1,3 centiméter hosszú. Teste igen keskeny, pálca alakú, hosszú, megnyúlt fejének a közepe táján kétoldalt vannak a szemei. A csáp sokízes, lábai igen hosszúak. Legtöbbször rövid szárnyú alakjával találkozunk. A test hasoldalát finom, bársonyszerű ezüst- vagy sárgásfehér szőrzet borítja, ezért nem nedvesedik át.

 A tavi molnárpoloska Európa nagy részén, nyugodt vagy állóvizeken, például tavakon vagy lassan folyó folyókon él. A tavi molnárpoloska sok helyütt és nagy számban elterjedt, ezért nem fenyegeti közvetlen veszély. Az oldószerek, olaj és más szennyező anyagok vízbe juttatása miatt azonban egyes vizek egyre inkább lakhatatlanná válnak a rovar számára.

A tavi molnárpoloska hossza 1 centiméter. A hozzá hasonló közönséges molnárpoloskánál (Gerris paludum) kisebb.

 Ausztrália füves területeinek, szavannáinak, bozótosainak lakója.

Jelenleg az emu a világ második legnagyobb madara. Magassága 160-180 centiméter, 50-60 kilogramm súlyú. A tojók valamivel nagyobbak a hímeknél. A három ujjban végződő igen erőteljes lábainak köszönhetően 50 km/h sebességgel is tud futni. Csűdjük szarupikkelyekkel borítottak. Lapos szegycsontjuknak köszönhetően röpképtelen madarak. Hosszú, szürkésbarna durva lecsüngő tollai elrejtik nagyrészt visszafejlődött szárnyait.

 Ausztrália északi részén, Pápua Új-Guineában és az Indonéziához tartozó Aru- és Seram szigetek sűrű erdőiben él. Az egyetlen futómadár, amely a síkság helyett a trópusi esőerdők sűrű aljnövényzetében él.

Magassága 130-170 centiméter, súlya 17-70 kilogramm. A fején található sisak nagy segítség az erdőben való közlekedésben. Durva, szőrszerű tollai feketék, arca zöldeskék, a fej hátulsó része zöld, a nyak elől ibolyás, hátul lakkvörös, az irisz vörösbarna, csőre rövid.

 A kínai hattyúlúd (Anser cygnoides) (régebbi rendszerekben Cycnopsis cygnoides) a madarak osztályának a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj.

Vadon élő egyedei Oroszországban, Mongóliában, Japánban és Kínában élnek. Kína déli részére, a Jangce völgye és Kanton közötti területre vonul az állomány telelni. Oroszországban csak izolált populációi maradtak fenn. A legtöbb egyed Mongólia nyugati részén és Közép-Kína északi és keleti területein költ.

Fehér tollazatú, középnagy testű. A rajnamenti gúnár kifejlett korban 5,5-6 kg, a tojó 5-5,5 kg testtömegű. A jó felépítésű szervezet jó állóképességet biztosít a számára. Széles, mély melle, jó testtömeggyarapodási mutatói nagyon jó húshasznosítású fajtává tették. Mind pecsenye, mind húsliba végterméke a piac igényeit kielégítő vágottárut biztosít. A rajnai lúdfajtával 8 hetes korra 3,8-4,2 kg élő testtömeg elérhető. 1 kg testtömeget 2,5-2,8 kg takarmányból állít elő.

Egykorú források szerint a házi libák után már a 11. és 12. században egyházi tizedet kellett fizetni. Ekkor az ország minden területén elterjedt a parlagi változata, amelynek ősei valószínűleg Görögország felől érkeztek. Ebből az állományból alakultak ki a magyar lúd színváltozatai és tájfajtái. A Léva-vidéki lúd a kitűnő minőségű húsáról és májáról volt nevezetes, a makói a májméretéről. A 20. század elején a magyar parlagi lúd nemesítésére az emdeni fajtát hozták be az országba, s ez a két fajta vált uralkodóvá a későbbiekben.

 A gyűrűsfarkú maki vagy más néven katta (Lemur catta) az emlősök (Mammalia) osztályába, a főemlősök (Primates) rendjébe és a makifélék (Lemuridae) családjába tartozó faj.

Madagaszkár déli, délnyugati és délkeleti területein él. Változatos élőhelyeken fordul elő, előnyben részesíti a galériaerdőket, a száraz, lombhullató erdőket és bozótosokat

A hossza 38–45 cm, farka ennél hosszabb, 56–62 cm. Testtömege 2,2-5,5 kg közötti. Dús szőrzetének alapszíne szürke, mely a háton barnás árnyalatú, a hasoldalon pedig fehér színű.

Karcsú termetű, kerekfejű félmajom. Arcorra előreugró, szemei középnagyok, kis fülei hártyásak. Karjai, lábai egyenlő hosszúak. A mutatóujja csökevényes, de azért még jól felismerhető, körmöt nem hord; második lábujján hatalmas, görbe, lapos, fölfelé álló karmot, míg a többi ujjon csak lapos körmöket találunk. Fogazata alul is, felül is 2 metsző, 1–1 szem, 3–3 előzápfogból és 3–3 utózápfogból áll; fogainak összes száma tehát 36. Alsó metszőfogai nagyok és rézsutosan előreugrók; az alsó szemfog hasonló helyzetű.

A tarajos gőte (Triturus cristatus) a kétéltűek (Amphibia) osztályának a farkos kétéltűek (Caudata) rendjéhez, ezen belül a szalamandrafélék (Salamandridae) családjához tartozó faj. A korábbi alfajok jelenleg négy közeli fajként vannak elkülönítve: közönséges tarajos gőte (T. cristatus), dunai gőte (T. dobrogicus), alpesi tarajos gőte (T. carnifex), balkáni tarajos gőte (T. karelini). Magyarországon ebből három faj fordul elő: a korábbi törzsalak, ma tarajos gőteként meghatározott faj a leggyakoribb, a Dél-Dunántúlon a dunai tarajos gőte is él, és az Alpokalján valószínűsíthető az alpesi tarajos gőte előfordulása.

Dél-Franciaország, Spanyolország és Portugália kivételével egész Európában és Nyugat-Ázsiában igen elterjedt. A pettyes gőték a szalamandrafélék (Salamandridae) a vizigőték (Triton, vagy Molge) nemzetség egyik képviselője. Magas, különösen az első részén keskeny fejét pontszerűen bemélyedt mirigyek által alkotott szabálytalan kettős sáv látható. Ennek a karcsú testű kétéltű hímjének normál színezete hasonló a nőstényéhez, amelyek olajzöld hátoldalát sötét, pettyekből, gyakran hosszanti csíkokból álló mintázat díszíti.

Az Indiai és a Csendesóceáni szigeteken élő rák kinyújtott lábaival a 30-40cm hosszúságot is eléri.Éjszakánként felmászik a szágó és a kókuszpálmákra,levágja a kókuszdió kocsányát,majd a földre hullott gyümölcs csontkemény héját ollójával feltöri.A tengerparton vájt üregekben él,oduját kókuszrosstal béleli.Szárazföldi életre azért képes,mert a kopoltyúján kívül tüdeje is van.A nőstény petéit potrohlábai között tartja,amikor a lárvák kikelnek,felkeresi a tengert,és a vízbe rázza őket.Csak a kifejlett állat él szárazföldi életet.

Akárcsak a mimikrigarnéla,ez a korallszirten áldogálló rákocska is tisztogatja a halakat.Ha megéhezik,csak megmozgatja hosszú antennáit,és a közelben lévő hal nyomába odaúszik,hogy leszedegesse róla élősködőit.

Az Indiai-óceán sekély,meleg vizű partjainál él ez  a mintegy 3cm hosszú rákocska.Két elülső járólábán ollót visel,s különlegesége,hogy átlátszó testével teljesen beleolvad a környezetébe.A halakról leszedett szerves anyagokkal táplálkozik.

A cinnabarit háromszöges rendszerben kristályosodó higany-szulfid.Színe cinnóbervörös,mérgező hatású.Kristályai gyémántfényűek,kitűnően hasadnak.Vaskos,szemcsés vagy földes kifejlődésben is jelentősebb tömegben fordul elő.A cinnabarit hidrotermás eredetű 100fok körüli hőmérsékleten válik ki.

Elemi kén.Egyhajlású és rombos változata is ismert.Kénsárga színű.Nem hasad,könnyen törik,és csekély a keménysége.Olvadáspontja alacsony.Gyakran fordul elő vaskos,tömött,földes vagy cseppköves alakban is.A terméskén a földkéreg legfelső részében és a földfelszínen jelenik meg.Vulkáni kitöréskor vagy a vulkáni utóműködés során a felszínre törő gázokból és gőzökből rakódik le.Az igazi nagy kéntelepek azonban nem vulkánikus úton,hanem tengeri üledékes kőzetek átalakulásával keletkeznek.Hazánkban ritka ásványként fordul elő.