Az eddig tárgyalt szarvasokkal a lábalkatra nézve megegyezik a taránd, rénszarvas (Rangifer H. Sm.), viszont az agancs alakjánál fogva a következőkhöz csatlakoznak. Másrészt oly sok sajátos ismertetőjele van, hogy a rendszertani helyét nehéz kinyomozni. Még a földtörténet sem ad erről felvilágosítást. A Pleistocéntól kezdve ismeretesek, a tarándszarvasok. Abban az időben, mint annyi északi és keleti állat, nyugatra és sokkal messzebb délre jutottak el

A dél-amerikai tevefélék 4 faja közül a legismertebb. Kizárólag háziasított egyedek élnek, az emberek teherhordásra használják őket, de szőrméjük is értékes. Valószínű, hogy a guanakó volt a láma vadon élő őse. Állománya Peru déli részétől Bolívia nyugati feléig, illetve Argentína északnyugati részétől Chile északkeleti feléig terjed. A Dél-Amerikában élő lámák számát 3,7 millióra becsülik. Napjainkban a korábbi időkhöz képest kevésbé elterjedt háziállat.

A kétpúpú teve (Camelus bactrianus, régebben Camelus ferus) vagy baktrián (az ókori Baktria nevéből) egy nagyrészt háziasított közép-ázsiai teveféle. Rokonával, az eredetileg Afrikában és Arab-félszigeten elterjedt dromedárral szemben hátán két púp magasodik

A fajt vad állapotban jelenleg a kihalás fenyegeti. Mindössze négy szabad populációja ismert, ebből három Kelet-Kínában, egy pedig a kínai–mongol határvidéken él. Háziasított változatával jóval szélesebb körben találkozhatunk a Himalája vonulataitól északra.

Az egypúpú teve (Camelus dromedarius) vagy dromedár egy háziasított teveféle. Rokonával, az eredetileg Közép-Ázsiában elterjedt kétpúpú tevével szemben a hátán egy púp magasodik.

Az egypúpú teve eredetileg az Arab-félsziget és Dél-Ázsia sivatagainak, félsivatagainak és száraz pusztaságainak volt lakója. Háziasításának első bizonyítékai mintegy 4000 évesek, és Abu-Dzabi mellett egy szigeten bukkantak rájuk – a teve ideje azonban csak később jött el.

Származás:

Kialakulása az 1920 és 1960 közötti idõszakra tehetõ. Ez idõben fõleg angol közép nagyfehér, angol nagyfehér-, svéd- és német nagyfehér fajták behozatala és elterjesztése történt. Ezen kívül kisebb számban importáltak Lengyelországból, Szovjetúnióból, Jugoszláviából és az idõszak végén Finnországból, Hollandiából és Ausztráliából is fehér hússertéseket nemesítõ anyagként. A fajta következetes nemesítése, törzskönyvezése és ivadékteljesítmény-vizsgálata 1960-tól napjainkig töretlen.

Származás:

Dél-angliai parlagi sertések nápolyi, portugál és kínai fajtákkal való keresztezésével hozták létre. Nemesítésében az angol essex fajtát is felhasználták. Hazánkba az elsõ hússertések között már a múlt század közepén behozták.

A sertés bõre és szõre erõsen pigmentált. Színe fekete, kékesszürke. Körmei feketék. A fej közepesen nagy. Profilvonala mérsékelten homorú. Fülei nagyok és tõben megtörtek, az orrhátra hajlóak. A törzs hosszú, de viszonylag keskeny.

Hasított, párosujjú patával rendelkező sertés, gömbölyded, zömök testtel, rövid lábakkal, vastag bőrrel, hosszúkás, lekerekített pofával, szájában 44 foggal. Színe általában fekete, bár foltos és fehér példányok is előfordulnak. A kifejlett egyedek súlya kb. 62 kg körül van. Viszont vannak 100 sőt 120kg-os példányok is. Teste rövid. A gerinc meggörbül a lábak pedig rövidek ezért a has majdnem a földig csüng. Innen ered a nevük.

A törökök kiűzése után az egykori hódoltsági területeken rendkívül kevés sertés maradt, hiszen a törökök vallási okokból nem fogyasztottak sertéshúst. A sertéstenyésztés a Felföldre és az erdélyi területekre szorult. Ennek ellenére már 1750-ből vannak adatok, mely szerint Sopron messze földön híres sertésvásárára az Alföldről hajtottak fel állatokat. A 18. század végén főleg a dunántúli területek és Ausztria között volt jelentősebb sertéskereskedelem, amelynek fő fajtája a bakonyi sertés volt, mert ez a fajta jól bírta a hosszú utat.

Hankó Béla szerint az Árpádok korában 8 fajta sertés élt a Kárpát-medencében, amely között ott áll a sajátosan magyarnak mondható kelet-európai szalontai vörös disznó fajta; ez nem egyszer borjú nagyságú, lángvörös vagy téglavörös színű, horpadt homlokú és marakodó természetű állat.

A borzas havasszépe vagy molyhos havasszépe (Rhododendron hirsutum) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályának az erikavirágúak (Ericales) rendjéhez, ezen belül a hangafélék (Ericaceae) családjához tartozó faj.

A borzas havasszépe a Középső- és a Keleti-Alpok, valamint az egykori Északnyugat-Jugoszlávia hegyvidékein honos; a Jura hegységben és a Nyugati-Kárpátokban megtelepítették.

A borzas havasszépe örökzöld, 30-100 centiméter magas, felálló vagy felemelkedő szárú cserje. Dúsan elágazik, és sűrűn egyenletesen leveles.