A világon a legelterjedtebb kis testű húsfajta. Kinemesítése angol tenyésztők nevéhez fűződik. A tehén élőtömege 500-600 kg között van. Színeződése jellegzetes, szabályos tarka. (Az élénkpiros állatok feje, martájéka, hasalja és farokbojtja fehér.) Igénytelen, a gyenge minőségű legelőkön is megél, ezért elsősorban a szélsőséges klímájú, más szarvasmarhával nem hasznosítható területek marhája. A vágottáru minősége kifogásolható, mert korán faggyúsodik, és a faggyút elsősorban a hasűrbe és a bőr alá raktározza.

Az észak-amerikai kontinens északi és középső területén a tejtermelés századfordulóra jelentősen fejlődött, és ebben kiemelkedő szerepe volt az előző évszázadban lebonyolított holland feketetarka lapálymarha importnak. A frízlandi és holstein-vesztfáliai területről az észak-amerikai kontinensre bevitt állományokat "holstein-fríz" elnevezéssel illették és tartották nyilván. A tenyésztésben a respiratórius típus kialakításán, nagy tejtermelő képesség fejlesztésén fáradoztak.

A magyar tarka szarvasmarha, vagy régebbi elnevezésével magyar pirostarka, egy kettős hasznosítású (tej- és hústermelő), Magyarországon kialakult marhafajta. Őshonos, törvényileg védett háziállataink közé tartozik.

Az első nyugati fajták (például a szimentáli) már a 18. században, a bajor telepesekkel együtt megérkeztek Magyarországra. A 19. század első felében a kimondottan hústermelő marhának számító magyar szürkemarha helyett igény jelentkezett egy elsősorban tejtermelő szarvasmarhafajta iránt.

A magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürke marha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik. A fajta létszáma a mélypontját a hatvanas években érte el, azóta egyre emelkedik. Húsa finom rostú, igen ízletes és garantáltan BSE-, azaz kergemarhakór-mentes,^[1] de az állatot ma elsősorban turistalátványosságként tartják.

Mint vadon élő állat, Ázsia magas hegyeit lakja, nevezetesen Tibet és Közép-Kína magasabb területein, Közép-Ázsia fensíkján honos, 5000 méter fölé is felhatol.

Hengeres szarva először kifelé, azután előre és felfelé, illetőleg a vége ki- és hátrafelé hajlik. Fülei kicsinyek. Szőrzete hosszú fürtökben lóg alá, majdnem a földet éri. Farka olyan, mint a lóé. Színe barnásfekete, háta hosszában ezüstszürke sávval. Leginkább a szarvasmarhára hasonlít.

A vízibivaly (Bubalus bubalis vagy Bubalus bubalus, régebben Bos bubalus) a szarvasmarha rokonfajainak egyike. Három genetikailag eltérő alfaja ismert, a vadbivaly (Bubalus bubalis arnee), a Bubalus bubalis bubalis és a Bubalus bubalis carabanesis. A két utóbbit régebben egyazon alfajnak tekintették házibivaly (Bos bubalus domesticus) néven. A vízibivaly alfajait olykor két vagy három külön fajnak tartják Bubalus arnee és Bubalus domesticus, illetve Bubalus arnee, Bubalus bubalus és Bubalus carabanesis néven.

A magyar racka juh (régebben hortobágyi racka juh, Ovis aries strepsiceros Hortobágyiensis) régi magyar juhfajta, amely egyes elképzelések szerint a honfoglalás óta a magyarok társa volt. Sokáig az alföldi birkapásztorok meghatározó állata volt, mára azonban a magyarországi összállományban a többi hagyományos fajtával (cigája, cikta) együtt sem tesz ki 5%-ot példányszámuk.

A rackajuhok őse az arkal (Ovis vignei var. arkal), ez az egyetlen nagy testű vadjuh, amelynek hosszú farka van, és Délnyugat-Ázsiában élt, ahol a juhok háziasítása végbement.

Az első angórakecskéket V. Károly német-római császár, spanyol uralkodó idejében, 1554 körül hozták be Európába. Az angórakecske rendkívül hosszú gyapja az ún. moher (angolszász nyelvterületen Mohair). Rendkívül érzékeny kecskefajta, ezért nem volt sikeres az európai háziasítása. Fokozottan ki van téve a külső parazitáknak sűrű gyapja miatt. Nem túlzottan szapora fajta. A táplálása nem egyszerű feladat, helytelen táplálás esetén a gyapja könnyen lerövidül.

A törpe kecskék, amint azt Pechuel-Loesche leírja, kicsi termetük ellenére hihetetlen bátorságot tanúsítanak. Ők egymásért is helyt állanak és a legjobb juhászkutyát is menekülésre kényszerítik.

Duerst szerint Arábiában, Indiában és Szibériában is vannak törpe kecskék. Európában a rézkorszakban a tőzegi kecske helyére egy nagyobb szarvú kecske lép. Egyes példányok, amint azt Schoetensack kimutatta, már a kőkorszak végén is megjelentek.

A mai közép- és északeurópai kecskéknek bizonyára ez a törzsanyjuk; a mai német kecskefajták is idetartoznak.

Kifejezetten tejelő fajta, erőteljes, robosztus testalkat jellemzi. Kifejlett korban a bakok testtömege 80–90 kg, a marmagassága 80 cm feletti. Anyáknál a testtömeg 45 kg feletti, a marmagasság 60–80 cm, a törzshosszúság 65–80 cm. A szőr rövid, egyöntetűen fehér színű. A fej lehet szarvalt vagy szarvatlan, a nyakon függelékes vagy anélküli, szakállas vagy szakálltalan. A homlok széles és lapos, az orrvonal csaknem egyenes, a fülek vízszintesnél lentebb nem lóghatnak.