A törpegém, más néven pocgém (Ixobrychus minutus) a gólyaalakúak rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó kisméretű gázlómadár, Európa legkisebb gémféléje.

Költőterülete Európa és Nyugat-Ázsia meleg és mérsékelt éghajlatú vidékein terül el

Hossza mintegy 33-38 centiméter, szárnyfesztávolsága az 52-58 centimétert is eléri. Tömege 120-150 gramm között mozog. A törpegém egyik jellegzetessége kis mérete mellett, hogy az európai régió és a Mediterráneum egyetlen olyan gémféléje, amely nagyobb világos szárnyfolttal rendelkezik.

Nyugat-Európában csak Spanyolországban és Portugáliában fordul elő, kelet felé azonban elterjedt egészen Észak-Kínáig. Síkságon és hegyvidéken egyaránt előfordul.

Testhossza 90-100 centiméter, szárnyfesztávolsága 145-155 centiméter, tömege 3000 gramm. Majdnem teljesen fekete, hasa fehér, csőre, lába és szeme környéke vörös.

Elsősorban a vizes élőhelyek közelében elterülő erdőket kedveli. Fontos számára a háborítatlanság, az ember jelenlétét nem szereti.

A közönséges tiszafa vagy tiszafenyő (Taxus baccata) a tiszafafélék (Taxaceae) családjába, a Taxus nemzetségbe tartozó, Magyarországon védett, örökzöld növényfaj. Korábban egyszerűen tiszafának hívták, ám ahogy a nemzetség többi faja is ismertté vált, a „közönséges” előnevet kapta. Nyugat-, Közép- és Dél-Európában, Északnyugat-Afrikában, Észak-Iránban és Délnyugat-Ázsiában honos.^[1] Magyarországon is őshonos, középhegységi faj; megtalálható például: Bükk – Ómassa, Lillafüred; Bakony – Szentgál, Herend, Bakonybél területén, és még sok helyütt diszperz jelleggel.

A közönséges boróka (Juniperus communis) a ciprusfélék családjába tartozó örökzöld növényfaj. Fűszer- és gyógynövény. Népies neve: apró fenyő, borostyántüske, borosán, borovicska, fenyőtüske, borsikafenyő, borsfenyő, fenyőmag, gyalogfenyő, törpeboróka, töviskés fenyő, borókafenyő, gúzsfenyő, pattanófenyő, komkék.

Cirkumpoláris faj, tehát az északi féltekén az Óvilágban és Észak-Amerikában is közönséges; az északi féltékén valószínűleg ez a legelterjedtebb ciprusféle.

Észak-Amerika csendes-óceáni partvidékén (egy kb. 50 km-es parti zónában Oregon déli részén és Kaliforniában), valamint Kelet-Ázsiában őshonos. A mérsékelt égöv nedvesebb éghajlatú részein mindenfelé ültetik; Madeirán leginkább 600–1300 m között, a babérlombú erdők helyén, kertekben és utak mentén egyaránt.

Mintegy 50 m magasra növő, keskeny fa; koronája kúp alakú. Vörösesbarna kérge hosszanti rostokban felrepedezik. Ágacskái lapítottak. Lapos hajtásai vízszintesen sűrűn elágaznak.

Pinus sylvestris
magyar nevén: Erdeifenyő, Európai erdeifenyő
angol nevén: Scots Pine
német nevén: Gemeine Kiefer

Származás: Változatos, nagy elterjedési területű faj. A Kárpát-medence lomberdőövében sovány talajra (Pinus sylvestris var. pannonica – Fenyőfő, Vendvidék), szirtekre (Pinus sylvestris var. carpathica, pl. Békás-soros, Szádelői-völgy), valamint lápokra (Pinus sylvestris var. turfosa – Nagymohos vagy Kukojszás a székelyföldi Szent Anna-tónál) szorul; sík- és dombvidéki állományai egy hűvösebb kor maradványainak tekinthetők.

A keleti tuja vagy életfa (Platycladus orientalis, korábban Biota orientalis és Thuja orientalis) a ciprusfélék (Cupressaceae) családjába tartozó, kelet-ázsiai növényfaj (innen a keleti tuja elnevezés), a Platycladus nemzetség egyetlen képviselője. Kína, Japán és Korea területén alkot erdőségeket.

Kisméretű fa vagy cserje, (magassága max. 5-8 méter), vastag ágrendszerű, szabályos ovális koronájú fa, kérge vörösesbarna, szalagosan leváló. Hajtásai szabályosan függőlegesen állnak, mindkét oldalon matt kékeszöldek, a lappikkelyek hátán barázda fut végig.

Thuja plicata
magyar nevén: Óriás tuja, Óriás életfa
angol nevén: Giant arborvitae, Western Red Cedar
német nevén: Riesen-Lebensbaum

Származás: Az észak-amerikai „óriásfák erdeinek’ egyik alkotója, mely Alaszka partjaitól É – Kaliforniáig, a sziklás-hegységi középágon pedig Brit Columbiától Idaho államig, a tengerszinttől 2000 m-ig terjed. Az óceán közelében Szitka-luchoz (Picea sitchensis), Parti jegenyefenyőhöz (Abies grandis) és duglászfenyőkhöz (Pseudotsuga menziesii) társulva, vörösbarna, szalagos kérgével az erdei látkép meghatározó eleme.

Évszázadokon át a Karácsony-sziget elszigeteltsége és barátságtalan partjai természetes gátjai voltak a betelepülésnek. Brit és holland navigátorok korai tizenhetedik századi térképein már megjelenik a sziget. A Karácsony-sziget nevet William Mynors, a Brit Kelet-Indiai Társaság Royal Mary nevű hajójának kapitánya adta, aki 1643. december 25-én, Karácsony napján érkezett ide. A sziget első térképét Pieter Goos jelentette meg 1666-ban. Ezen a térképen a sziget neve Moni.

A köles valószínűleg az emberek által termelt legősibb gabona. Az ősi kultúráktól egészen a napjainkig használták ezt a könnyen termelhető gabonát. Különösen Afrikában, Indiában és Kínában elterjedt a használata. Európában is igen kedvelt növény volt egészen a 18-19. századig, amikor a mezőgazdasági fejlődés fokozódásával egyre jobban kiszorult a konyháról.Általában lenézően, a szegények eledelének titulálták, és helyette inkább rizst és burgonyát használtak.