A kokacserje (Erythroxylum, Erythroxylon) a kétszikűek osztályán belül a kokacserje- vagy vörösfafélék (Erythroxylaceae) családjába sorolt nemzetség.

A közönséges és a columbiai kokacserjét a levelükben található alkaloidokért (főként kokain) ősidők óta termesztik. Mindkettő Dél-Amerikában őshonos, fő termesztőkörzetük a perui Andok és Bolívia. Más trópusi területeken (Indonézia, Srí Lanka) is termesztik szigorú törvényi ellenőrzés mellett. A kb. 0,25-2,25% alkaloidot tartalmazó leveleket évente 3-4-szer szedik, rögtön szárítják.

A kóladió a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályába a mályvavirágúak (Malvales) rendjébe és a mályvafélék (Malvaceae) családjába tartozó faj.

A Cola vera és Cola acuminata fa Afrika nyugati és középső részén honos. Nyugat-Afrikában, Madagaszkár szigetén, továbbá Mexikóban és Kolumbiában termesztik. Európában már az 1500-as évek végén ismerték, de 1885 óta lett közismertté. A trópusokon termő fa, így másutt csupán üvegházakban fordul elő.

Az örökzöld fák magassága eléri a 6-10 métert, nagyméretű levelei hosszúkás tojásdad alakúak.

A kakaó vagy kakaófa (Theobroma) a mályvavirágúak (Malvales) rendjében a kakaóformák (Byttnerioideae) alcsaládjának nemzetsége. Gyümölcse, a kakaóbab fontos élelmiszeripari alapanyag: ez a kakaóvaj, a kakaópor és a csokoládé alapanyaga.

Dél-Amerika esőerdőiből, főként az Amazonas és Orinoco vízrendszerének ártereiről származik. A gyengén savanyú (pH 4-7,5) talajokat kedveli.

A természetben több faj fája akár 15 m magasra is felcseperedhet, de az ültetvényeken a kakaófa (Theobroma cacao) nem nő 3 m-nél magasabbra.

A magyal nemzetség (Ilex) közt lombhullató és örökzöld növények is előfordulnak. Közel 30 faja él hazánkban. A közismert közönséges magyal számos kerti változata ismert díszcserje.

Közönséges magyal

A legközismertebb a magyalfélék családjába (Aquifoliaceae) tartozó közönséges magyal (Ilex aquifolium) lassú növekedésű kúp alakú cserjefa. Észak Amerikában, Dél Európában és Ázsiában is elterjedt. Bőrnemű, szúrós lombja, pirosló, a növényen maradó termése miatt kedvelt dísznövény.

A vadgesztenye (bokrétafa, lógesztenye, Aesculus) a kétszikűek (Magnoliopsida) közé tartozó szappanfafélék (Sapindaceae) családjának egyik legismertebb nemzetsége mintegy 15 fajja

A nemzetség holarktikus – Észak-Amerikában több faja él, mint Európában. A fajok többsége a mediterrán éghajlatot kedveli, de némelyik (például a közönséges vadgesztenye és a korcs vadgesztenye) a Kárpát-medencében is megél.

Az egyes fajok fák vagy bokrok. Koronája terebélyes.

A mezei juhar kisebb termetű, lombhullató fa, ritkán éri el a 10–15 m-nél nagyobb magasságot, de kivételes esetekben akár 25 m-ig is felmagasodhat. Koronája sűrű, szabályos gömbölyded, sokszor terebélyes.

Kérge mélyen repedezett, apró pikkelyekben hámlik. A frissen levált pikkelyek helyén a kéreg narancsbarna, később vörösbarnára sötétül. Az első éves hajtások kérge még zöldesbarna, és sárga paraszemölcsök tarkítják. A többnyire görbe törzs keskenyen bordás, a vesszők gyakran vastagon paralécesek.

A korai juhar (Acer platanoides) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályának a szappanfavirágúak (Sapindales) rendjéhez, ezen belül a szappanfafélék (Sapindaceae) családjához tartozó faj. Nevét onnan kapta, hogy virágai tavasszal az elsők között nyílnak.

A távoli észak kivételével csaknem mindenütt megtalálható Európában, a Kárpát-medencében főleg a hegyvidékeken. Eredeti termőhelyein ma már ritkább, de parkfának gyakran ültetik.

Az Amerikai Egyesült Államokba is betelepítették.

A hegyi juhar (Acer pseudoplatanus) a valódi kétszikűek (eudicots) rosids kládjának szappanfavirágúak (Sapindales) rendjéhez, ezen belül a szappanfafélék (Sapindaceae) családjához tartozó faj.

Más néven: fürtös juhar, jávorfa

Alak, termet 

Mintegy 30 m magasságig növő fa, mely állományban egyenes, hengeres jól feltisztuló törzset nevel. Koronája sudaras felépítésű, zárt állásban rendszerint sátorozó. A szabad állásban nőtt fák törzse alacsonyan ágas, zömök, kevésbé kedvező alakú, a korona erős ágakból áll, széles, tojásdad, vagy boltozatos.

A lilaakác (Wisteria sinensis), kínai lilaakác, kúszóakác vagy kékakác egy fás szárú, lombhullató, évelő kúszónövény a Wisteria nemzetségből, ami Kínában honos, főként a Guangxi, Guizhou, Hebei, Henan, Hubei, Shaanxi és Yunnan tartományokban. Bár indás kúszónövény, de kialakítható belőle fa-jellegű alak, általában csavarodó törzzsel és ellapuló felső résszel.

Kínából Európába és Észak-Amerikába 1816-ban^[1] jutott el, és az egyik legnépszerűbb kerti kúszónövény lett dús, illatos virágzata miatt.

Platánfa - 20-30 m-es fa. Kérge nagy lemezekben hámlik. Levele 10-25cm-es. Termése 2,5 cm-es barna gömb. Gyorsan fejlődik tápdús talajban. Széles utcák nagy parkok fásítására alkalmas.

A hegyi szil (Ulmus glabra) a szilfafélék (Ulmaceae) családjának szil (Ulmus) nemzetségébe tartozó, tojásdad vagy terebélyes koronájú, lombhullató fa. Régebbi szakmunkákban U. scabra és U. montana néven is szerepel.

Elterjedése, élőhelye 

Tipikus európai faj, amely kontinensünkön annak északi és déli peremvidéke kivételével mindenütt megtalálható. A hegyvidéki erdőkből időnként lehúzódik a nedves talajú ártéri ligeterdőkbe is. A legészakabbra (a 67.

A szilfafélék (Ulmaceae) a rózsavirágúak (Rosales) rendjének egyik családja az eurosids I kládban (APG III-rendszer). Monofiletikus csoportot, azaz kládot képeznek az eperfafélékkel (Moraceae), kenderfélékkel (Cannabaceae) és a csalánfélékkel (Urticaceae). A négy család éppen ezért közös, monofiletikus taxonba vonható csalánvirágúak (Urticae) néven, és ezek a rózsavirágúak kladogramján eléggé külön állnak. A Borhidi-rendszerben a csalánvirágúak főrendje (Urticanae) közös alosztályban szerepelt a bükkfavirágúakkal (Faganae) és egyéb barkás fákkal, a Hamamelidae alosztályban (varázsdió-virágúak vagy barkás fák).

Az aranyeső (Laburnum) a hüvelyesek (Fabales) rendjéhez, ezen belül a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjához tartozó nemzetség. Magyar nevét aranysárga, lecsüngő fürtvirágzatáról kapta. Két faj tartozik ide, a havasi aranyeső (Laburnum alpinum) és a közönséges aranyeső (Laburnum anagyroides). Kerti növényként általában az ezek keresztezésével kapott hibridet, a hosszúfürtű aranyesőt (Laburnum × watereri) ültetik, amely gyakran meddő. Ez utóbbi leggyakoribb fatája a 'Vossii', akár 50 cm-es is meghaladó virágzatokkal.

A Mediterráneumban sokfelé termesztik – Európában főleg Spanyolországban, Portugáliában és Dél-Franciaországban. Parkokba, kertekbe díszfának ültetik végig az Atlanti-óceán partvidékén egészen Angliáig. Egyike az Észak-Afrikában is növő tölgy fajoknak. A legterjedelmesebb, a természeteshez közeli állapotú paraerdők Algériában nőnek, de előfordul Marokkóban is. Kínában a Jangce partvidékén találhatjuk ültetvényeit.

Jellemzése 

Kedvező körülmények között mintegy 20 m magasra növő (de többnyire csak feleekkora), örökzöld fa.

Az egyetlen olyan tölgyfaj, amely Dél-Európától az Atlanti-óceán partvidékén egészen Bretagne-ig megél. A Rhône folyó mentén a Földközi-tenger partjától fölkapaszkodik a Saône torkolatvidékéig, és két nagy folton Észak-Afrika mediterrán éghajlatú területein is megtalálhatjuk. A tengerpartoktól eltávolodva díszkertek különlegességévé válik.

Szabadon nő Nagy-Britannia délnyugati részén is, de ez nem természetes élőhelye, hanem a parkokból vadult ki. Betelepítették az Atlanti-óceán több szigetére is.

Terebélyes, 25 m magas lombhullató fa. Kérge sötét szürkésbarna, sima, idővel repedezik. Mélyen karéjos vagy taréjos levelei 15 cm hosszúak, 10 cm szélesek, fogazottak, fényesek. Felszínük sötétzöld, sima, fonákuk világosabb, az érzugokban szőrcsomós. Ősszel élénkpirosra színeződnek.Virágai tavasz végén nyílnak. A porzós barkák lecsüngőek, sárgászöldek, a termősek kevéssé feltűnőek. Termése 2,5 cm-es, feléig fényes kupacsba zárt makk. Splendens fajtája ősszel mélyvörös színben pompázik.

Az amerikai mocsártölgy (Quercus palustris) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályának a Bükkfafélék (Fagaceae) családjába, azon belül a tölgy (Quercus) nemzetségbe tartozó fa. Többnyire egyszerűen mocsári tölgynek nevezik, de ez a kocsányos tölgy egyik termőhelyi típusának neve is.

Az Amerikai Egyesült Államokból származik, és ott az északi szélesség nagyjából 26° és 42° között a keleti parttól Kansas és Oklahoma államok keleti határáig húzódó, többé-kevésbé összefüggő sávban él; az Appalache-hegységbe nem kapaszkodik föl.

Elterjedése 

Észak-Amerika keleti felén egészen Kanada déli vidékeiig erdőalkotó. Nyugat-Európa parkjainak kedvelt díszfája.

Jellemzése 

30–35 m magasra nőhet, a hazai tölgy fajoknál gyorsabban. Koronája nagy, telt, gömbös. Ezüstszürke kérge eleinte viszonylag sima, idővel mélyen barázdált. Ágai vaskosak, vörösesbarna vesszői simák. Hosszúkásan tojásdad rügyei világosbarnák, a csúcsuk hegyes, a rügypikkelyek széle rányomottan szőrös.

Húsz cm hosszú, 15 cm széles Levelei mélyen karéjosak, a korona felső részén osztottak (az osztatok szálkásan fogazottak).

A csertölgy (cserfa, Quercus cerris) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályának a bükkfavirágúak (Fagales) rendjébe, ezen belül a bükkfafélék (Fagaceae) családjába tartozó fa.

Az északi flórabirodalomban, ezen belül főleg a Mediterráneumban élő faj. Elterjedési területét két részre osztják a déli Alpok. A nagyobbik rész súlypontja a Balkán-félszigeten van; keleten Kis-Ázsia partvidékeiig, északon a Kárpát-medencéig terjed, és egy hosszú sávban behatol az Alpok hegyláncai közé.

1933 táján a Viburnum fragrans és grandiflorum keresztezésével állították elő.
Az egyik legszebb téli díszt adó nagy termetű díszcserje.
Magassága 2-3 méter.
Lándzsás vagy tojásdad alakú levelein az erek mélyen a levéllemezbe süllyedtek.
Illatos virágja bimbóban sötétrózsaszín, kinyílva világosrózsaszínűek, 5-7 cm nagyságúak.
Virágai a csupasz ágakon tél végén nyílni kezd.
Üde, tápdús talajokat, napos fekvést szeretik.
Télvégi virágzása miatt értékes és nagyon kedvelt cserje.

A legtöbb faj kis termetű, örökzöld vagy lombhullató cserje; némelyik kisebb fává cseperedik.

Osztatlan levelei szórtan állnak.

Kétivarú, fehér, sárga vagy vörös virágai a hajtások oldalán vagy csúcsán nyílnak; rajtuk a színes vacok henger- vagy tölcséralakú, sziromszerű képletté nyúlik meg, és ennek tetején nyílnak a szintén sziromszerű csészelevelek. Valódi sziromleveleik nincsenek. Virágzatuk fejecske vagy rövid fürt. Több faj virága különösen illatos.

A közönséges boróka (Juniperus communis) a ciprusfélék családjába tartozó örökzöld növényfaj. Fűszer- és gyógynövény. Népies neve: apró fenyő, borostyántüske, borosán, borovicska, fenyőtüske, borsikafenyő, borsfenyő, fenyőmag, gyalogfenyő, törpeboróka, töviskés fenyő, borókafenyő, gúzsfenyő, pattanófenyő, komkék.

Cirkumpoláris faj, tehát az északi féltekén az Óvilágban és Észak-Amerikában is közönséges; az északi féltékén valószínűleg ez a legelterjedtebb ciprusféle.

Észak-Amerika csendes-óceáni partvidékén (egy kb. 50 km-es parti zónában Oregon déli részén és Kaliforniában), valamint Kelet-Ázsiában őshonos. A mérsékelt égöv nedvesebb éghajlatú részein mindenfelé ültetik; Madeirán leginkább 600–1300 m között, a babérlombú erdők helyén, kertekben és utak mentén egyaránt.

Mintegy 50 m magasra növő, keskeny fa; koronája kúp alakú. Vörösesbarna kérge hosszanti rostokban felrepedezik. Ágacskái lapítottak. Lapos hajtásai vízszintesen sűrűn elágaznak.

Pinus sylvestris
magyar nevén: Erdeifenyő, Európai erdeifenyő
angol nevén: Scots Pine
német nevén: Gemeine Kiefer

Származás: Változatos, nagy elterjedési területű faj. A Kárpát-medence lomberdőövében sovány talajra (Pinus sylvestris var. pannonica – Fenyőfő, Vendvidék), szirtekre (Pinus sylvestris var. carpathica, pl. Békás-soros, Szádelői-völgy), valamint lápokra (Pinus sylvestris var. turfosa – Nagymohos vagy Kukojszás a székelyföldi Szent Anna-tónál) szorul; sík- és dombvidéki állományai egy hűvösebb kor maradványainak tekinthetők.

A keleti tuja vagy életfa (Platycladus orientalis, korábban Biota orientalis és Thuja orientalis) a ciprusfélék (Cupressaceae) családjába tartozó, kelet-ázsiai növényfaj (innen a keleti tuja elnevezés), a Platycladus nemzetség egyetlen képviselője. Kína, Japán és Korea területén alkot erdőségeket.

Jellemzése

Kisméretű fa vagy cserje, (magassága max. 5-8 méter), vastag ágrendszerű, szabályos ovális koronájú fa, kérge vörösesbarna, szalagosan leváló. Hajtásai szabályosan függőlegesen állnak, mindkét oldalon matt kékeszöldek, a lappikkelyek hátán barázda fut végig.

Thuja plicata
magyar nevén: Óriás tuja, Óriás életfa
angol nevén: Giant arborvitae, Western Red Cedar
német nevén: Riesen-Lebensbaum

Származás: Az észak-amerikai „óriásfák erdeinek’ egyik alkotója, mely Alaszka partjaitól É – Kaliforniáig, a sziklás-hegységi középágon pedig Brit Columbiától Idaho államig, a tengerszinttől 2000 m-ig terjed. Az óceán közelében Szitka-luchoz (Picea sitchensis), Parti jegenyefenyőhöz (Abies grandis) és duglászfenyőkhöz (Pseudotsuga menziesii) társulva, vörösbarna, szalagos kérgével az erdei látkép meghatározó eleme.

Lassú növésű, az 5 évesnél idősebb, jól begyökeresedett fenyő esetén az éves növekmény 15-24 cm. Az idősebb, kifejlett növény körülbelül 3 - 3,5 m magasságú. 1,5 - 3,5 cm hosszú csomókban álló tűleveleinek színe kékesszürke. A növény a meszes talajnak jól ellenálló, ezért a talaj kémhatására nem túl érzékeny. Az ültetés évében, és a nagyon meleg, száraz nyári időszakban szükséges lehet az öntözése. Teljesen télálló, a -30ºC alatti hidegben sem károsodik.

Az európai vörösfenyő (Larix europaea vagy más néven: közönséges vörösfenyő, Larix decidua) az egyetlen lombhullató közép-európai fenyőfaj. Nevét bíborvörösen ragyogó termős virágzatáról kapta.

Főleg a Középső-Alpokban, a felső erdőhatáron nő. Fő elterjedési területe Bécs környékéig nyúlik. Nyugat felé a Rhône völgyéig jut, de ott már csak foltokban tűnik fel. A Szudéták keleti részén, a Magas-Tátrában, a Keleti-Kárpátokban és a Lengyel-alföldön is honos, így eredeti termőhelye:

• Ausztria,
• Csehország,
• Franciaország,
• Lengyelország,
• Liechtenstein,
• Németország,
• Olaszország,
• Románia;
• Svájc,
• Ukrajna.

A hemlokfenyő alapfajai igen nagyra megnőhetnek, hazájukban kiterjedt erdőségeket alkotnak. Csak párás, hűvös körülmények közé ültessük. A talaj mésztartalmára érzékeny, lombozata emiatt sárgulhat, lehullhat. Törpe változatai igen népszerűek, sziklakertben, edényben sikeresen tarthatók.

 

A szúrós luc (Picea pungens) a fenyőfélék (Pinaceae) családjának lucfenyő nemzetségébe tartozó növényfaj. Európában homokos területek fásítására használják, de parkokban, kerti díszfaként is a legismertebb észak-amerikai fenyőfélékhez tartozik. Kékeszöld levelű, vastag viaszréteggel bíró változatát díszfának, karácsonyfának termesztik ezüstfenyő néven.Észak-Amerika nyugati részén őshonos, ahol kék lucnak nevezik, Délkelet-Idahótól és Délnyugat-Wyomingtól Utah és Colorado államokon keresztül délre Arizonáig és Új-Mexikó államig megtalálható.1750-3000mmagasságig felhatol, bár a sziklás-hegységi szürke luctól (Picea engelmannii) eltérően nem éri el az alhavasi öv határát, a felső fahatárt.

 

A közönséges lucfenyő (Picea abies) egyedei elérhetik az 50 méteres magasságot, törzsük átmérője a 2 métert, életkoruk akár az 500 évet. Leginkább az Alpok, és a Kárpátok 800, és 1800 méter közötti területein alkot zárt erdőségeket. 1–2 cm es sötétzöld, keskeny, négyélű, kemény tűlevelei egyesével a hosszúhajtásokon szórtan állnak. Tobozai felfelé állnak, majd ősszel, amikorra megérnek, lecsüngenek, és egészben hullanak le, ekkor már 15 cm hosszúak.

Lágyabb tűi,hosszú hegyes rügyei különböztetik meg a többi nemzetségtől,a tobozok hegyes,kétfülü fellevelei sima veszői pedig a lucoktól.Észak-Amerikában a Sziklás-hegység magasabb övezetében és a Csendes-Óceán párás,szubtrópusias erdőségeiben őshonos.Európában több helyen erdészetileg is művelik,máshol szép parkfa.

Kárpát medencében őshonos.A hegyvidéken a bükkel,feljebb a luccal alkot elegyes állományokat,itt-ott a nyugati határszélen is megjelenik.Tobozai a fa csúcsa közelében jelennek meg úgy,hogy a fejlődő tobozpikkelyek a hajtásokon a tűleveleknek megfelelő felleveleket még érett állapotban sem növik túl,s azok szárnyszerű,széles peremük füleivel és hegyes csúcsaikkal a tobozpikkelyek közül mindvégig kiállnak.A 10-20cm hosszú kifejlett érett toboz száradni kezd,majd hírtelen egy erősebb szél vagy éjszakai lehűllés hatására szétpattan,októberre már csak üres tengelyek jelzik a tobozok helyét.

A kutyatejfélék családjába tartozó,dél-amerikai származású,embermagas,évelő,fásodó szárú félcserje.Amerika felfedezése óta valamennyi trópusi tájon elterjedt,klíma és talaj szempontjából igyénytelen,és egy adott területen a legtöbb kalóriát szolgáltató gumós növény.Szára gyakran örvösen elágazó.Levelei tenyeresen szeldeltek,hosszú nyelűek.Virágai aprók,váltivarúak,a hím és nő virágok ugyanazon a növényen találhatók.Hatalmas,koloncos gyökerei 5-10kg súlyúra is megnőnek.Egyes változatok ciánt tartalmaznak,ezek gyökérgumóit hosszú ideig áztatják,a többi változat közvetlenül fogyasztható.Szárdugvánnyal szaporítható.

A kertjeinkből jól ismert kék hajnalka dél-amerikai származású rokona,de már nagyon régóta termesztik Kínában is.Ma már valamennyi nedvesebb éghajlati trópuson elterjedt.Hantokon termelik,mint a mi burgonyánkat.Vékony,kúszó szárain a föld alatt koloncos,vaskos gyökérgumók fejlődnek.Sok vizet igényel,de ezt bőséges terméssel,hektáronként 5-25tonna gumóval hálálja meg.A gumó vége kihegyesedő,belselye fehér,sárgás vagy rózsaszín,és felvágva fehér tejnedvet ereszt.A trópusokon sokhelyütt a gabonánál is fontosabb szénhidrát-tápnövény.Keményítőn kívül cukrot,kevés fehérjét és zsiradékot tartalmaz.Íze főzve vagy sütve a gesztenyére emlékeztet.Az édesburgonyát hajtásdugványokkal szaporítják.